fresssh
fresssh
Ma Ágota, Ingrid napja van!
2012. február 5. Vasárnap
Úgy tűnik, Mary Zsuzsiba kezdenek visszatérni az anyai ösztönök.


Maximum 20 ezret kell fizetni!


A rendőrség állományát is erősítik a szomszédos országból érkező kollégák.


Horvátországban keddtől 3-7 százalékkal csökkent az üzemanyagok ára - közölte INA olajtársaság.


Kilian Leonard Dax "Alternatív tendenciák" című kiállítása programjaként,2009. július 28-án, kedden 17 órakor, MULTIMÉDIÁS TALÁLKOZÓT TART a Museion No. 1 galériában.


A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal tájékoztatása szerint óriási volt az érdeklődés a mezőgazdasági géptámogatási lehetőségek iránt, közel 3.800 pályázat érkezett be, számos pályázat még postán van.


Kifütyülték Beckhamet - 2009. 07. 20. 9:09:00
Los Angelesben a Milan döntetlent játszott.


Nőtt a mozilátogatási kedv - 2009. 07. 20. 9:09:00
Az első öt hónapban 12 százalékkalnőtt a magyarországi filmforgalmazók adatai szerint, a pénztári jegybevétel 2008 azonos időszakához képest.


Mit egyél ráncok ellen? - 2009. 07. 20. 9:09:00
Egy-egy barázda az arcon számos történetet rejt boldogságról, szomorúságról egyaránt. Azonban egyvalami közös bennük a legtöbb ember szeretne megszabadulni tőlük. Egyes étel és ital viszont kedvezően késleltetheti az öregedés eltitkolhatatlan jeleit.


800 ezer forintot is fizethet, aki vezetés közben mobilozik, ugyanis hamarosan közigazgatási eljárásban büntetik a vezetés közbeni mobiltelefonálást augusztus 1. után.


Népautó lehet a Porsche - 2009. 07. 19. 12:12:00
A Porsche SE céget felügyelő két család a jövő héten rábólint arra, hogy járműgyártó vállalkozásukat, a Porsche AG-t 8 milliárd euróért megvásárolja a Volkswagen vállalat.


A horvát hivatal képviselői óvatosságra intették a pihenni vágyókat, mivel Brac-sziget környékén egy ötméteres cápára lettek figyelmesek. Egy helyi halász Povlja község közelében látta a cápát utoljára, amely elmondása szerint 11 méteres hajójának a felét tette ki – tájékoztatott a DPA hírügynökség.


A sör egyenes út a rákhoz? - 2009. 07. 19. 11:11:00
A nagyivóknál, főleg a sört fogyasztóknál jelentősen megnő az agresszív prosztatarák kialakulásának veszélye – derült ki egy új tanulmányból. Emellett azzal is számolniuk kell, hogy a prosztatarák megelőzésére használt szer, a finasterid hatástalan marad náluk.


Visszavonul Raikkonen a szezon végén! - 2009. 07. 19. 6:06:00
Egyre biztosabbnak tűnik az a nemrégiben felreppent hír, mely szerint a finn pilóta búcsút int a Formul 1-nek, és átnyergel a rali világába.


Az Úr útján - 2009. 07. 19. 3:03:00
A szenvedés és a kereszthordozás Jézus útjának elemei, s ha tanítványai akarunk lenni, akkor fel kell vennünk és hordoznunk kell saját keresztünket. Nagy erő és sok kegyelem rejlik abban, ha Krisztus útját választjuk útnak a magunk számára.


Tízből kilenc szúrópróbaszerűen ellenőrzött somogyi háziorvosnál talált hiányosságot az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP): a rendelőt régóta kerülő egészséges páciensek után járó kártyapénz visszafizetésére kötelezték az orvosokat.


Hiába a hazai autópiac forgalmának nagyarányú visszaesése, a sportkocsik és a terepjárók értékesítése tovább nőtt az első félévben.


Számlák és csekkek - 2009. 07. 18. 9:09:00
A nők és a férfiak igen különbözően kezelik a pénzügyeiket. A férfiak jobban odafigyelnek arra, mire költenek és arra, hogy időben fizessék be a számláikat - mutatta ki egy felmérés.


Országszerte hatalmas viharokra kell számítani szombaton, hiszen egy markáns hidegfront éri el Magyarországot . Ma még marad a kánikula.


Megszűnik a zöldkártya - 2009. 07. 17. 9:09:00
Januártól megszűnik a zöldkártya. Az autók környezetvédelmi vizsgálatát egyszerre végzik majd a műszaki vizsgával. A Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint így jobban járnak az autósok, hiszen csak egyszer kell majd sorban állniuk és fizetniük.


Hamarosan a külföldi rendszámosok sem úszhatják meg. Az Igazságügyi minisztérium tervei szerint a közúti bírságok külföldről is behajthatóak lesznek a jövőben.


A mogyoródi futamok rendezési jogdíját rendre az adófizetők állják.


Horvátország, még mindig az egyik legkedveltebb nyaralóhely honfitársaink körében, mivel közelsége miatt hasonló áron lehet itt nyaralni, mint belföldön. Az alábbiakban számos hasznos tudnivalót, gyűjtöttünk össze árakról, beutazási szabályokról a déli szomszédunkhoz indulóknak.


Közép Szibériában található Kuzbasz megyében egy 53 éves asszonyra támadt egy több mint 200 kilós barna medve.


Csütörtökön az éjjel-nappal nyitva tartó játékterembe 02:30 órakor lépett be az álarcos rabló.


Az autóbontók ellenőrzése során a felügyelőségek júniusban 185 tonna illegális hulladékra bukkantak és mintegy 21 millió forint bírságot szabtak ki a Zöld Kommandó akciósorozatban - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM).


Kétszáz embert kellett kilakoltatni Ózdon csütörtökön dél körül, egy feltehetően második világháborús bomba miatt. Már mindenki elhagyta a lezárt területet. A tűzszerészek még nem érkeztek meg a helyszínre.


Kevesebb lesz idén a kenyér - 2009. 07. 16. 14:02:00
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete júniushoz képest 10 millió tonnával csökkentette gabonatermelési előrejelzését.


Elemzők szerint vége a válságnak - 2009. 07. 15. 17:05:00
Vége a világgazdasági recessziónak, és már elindult a kilábalás, áll az egyik vezető londoni befektetési bankcsoport szerdán közzétett elemzésében, amely szerint a feltörekvő térségben különösen erőteljes fellendülés várható.


12 éjjelen át egyedül a sivatagban - 2009. 07. 15. 14:02:00
12 éjjelen keresztül élt magokon és gyomokon Ausztrália délkeleti sivatagos területén az a 19 éves angol fiatal, aki apja szerint a halálból tért vissza.


Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a mindössze 15 éves fiút, aki a gyanú szerint csaknem halálra késelt egy két évvel fiatalabb gyereket Bánrévén.


Drágább lett a helyközi közlekedés - 2009. 07. 15. 9:09:00
Átlagosan 5 százalékkal emelkedtek július 15-étől a helyközi közösségi közlekedés tarifái a nyári áfaemelés miatt. A közlekedési minisztérium közlése szerint a tarifarendezés elmaradása esetén a július 1-jétől 25 százalékra emelkedett áfa miatt jelentős bevételkiesés jelentkezne a közlekedési szolgáltatóknál, ennek elkerülését szolgálja a helyközi közlekedés díjainak módosítása.


Mary Zsuzsi dobta ifjú kedvesét - 2009. 07. 15. 6:06:00
Végleg kiadta az útját fiatal kedvesének a népszerű énekesnő. A szakítás nem törte össze az örökifjú dívát talán azért is, mert hivatalos honlapját elárasztják a huszonéves fiúktól származó szerelmes levelek.


A héten meglehetnek a toxikológiai vizsgálatok eredményei, így fény derülhet arra, hogy pontosan mi okozta Michael Jackson hirtelen bekövetkezett halálát - jelentette be a Los Angeles-i halottkémi hivatal.


A válság lezajlásával erőteljes növekedés elé nézhet a hazai egészségügyi turizmus. Szükség lenne tehát az ágazat fejlesztésére. Ennek pedig része lehetne az a korábbi terv is, hogy a Dubaiban már létező mintára egy külön „egészségügyi városközpontot” hozzanak létre a főváros határában.


Egy új kutatás szerint kávéfogyasztási szokásaink hallucinációhoz vezethetnek, adta közre a Scientific American. Az angliai Durhani Egyetem pszichológusai megállapították, hogy ha hét csésze kávét megiszunk egy nap, nagy a valószínűsége annak, hogy hangokat fogunk hallani.


Sztrájkra készülnek az APEH-nál? - 2009. 07. 14. 9:09:00
Sztrájkra készülnek az APEH-nál, mert az adóhivatal dolgozói augusztusban szinte biztosan nem kapják meg esedékes prémiumukat. Minden lehetséges eszközt megragadnak a jutalom és a hivatalnokok keresetének megóvásáért.


Több mint ötven százalékkal csökkent az új személygépkocsik eladása az első fél évben Magyarországon.


Aláírják ma Ankarában a Nabucco földgázvezetékről szóló kormányközi megállapodást az érintett országok vezetői. A megállapodással nagymértékben megnő az esélye a közép-ázsiai és közel-keleti gázt Európába szállító és Ukrajnát elkerülő vezeték megépítésének.


A maximum hőmérséklet a héten elérheti a 35-36 fokot is, igaz nem országszerte, hanem inkább a legmelegebb régiókban, az Alföldön.


A várakozásoknak megfelelően a vasárnap, Budapesten tornagyőztes Szávay Ágnes tíz helyet javítva egy héttel ezelőtti pozícióján a 27. a női teniszezők hétfőn kiadott, legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is az orosz Dinara Szafina vezet.


Luxus lett a málna és a barack - 2009. 07. 13. 9:09:00
A háztartások élelmiszerkiadásán belül megváltozott a termékszerkezet: bár a zöldség- és gyümölcsfogyasztás továbbra sem magas, csökkent a zsír- és cukorfogyasztás - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.


Kétszázmilliót fialt a Balaton Sound - 2009. 07. 13. 9:09:00
A szervezőknek szép nyereséget hozott az idei Balaton Sound. A rendezvény 200 millió forint nyereséget termelt, 50 százalékkal többet, mint tavaly.


Újabb üzemanyagár-csökkentés jöhet - 2009. 07. 12. 10:10:00
Olcsóbban tankolhatunk négy-öt forinttal szerdától!


Hiába Barack Obama a világ első embere, közvélemény-kutatások alapján felesége Mischelle népszerűségi indexe, messze megelőzi elnök férjéét.


Szávay Ágnes a döntőben - 2009. 07. 12. 9:09:00
Szávay Ágnes bejutott a döntőbe a 220 ezer dollár összdíjazású, GDF Suez Grand Prix Budapest elnevezésű salakpályás női tenisztornán.


Vándorbot - 2009. 07. 12. 9:09:00
A vándorok más-más dolgokat vihetnek magukkal, de egy közös van mindegyikükben: vándorbotot mindenki visz magával.


Tüntettek a civilek - 2009. 07. 11. 13:01:00
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) a Szabadság téren tünetett, több civil szervezettel együtt.


Nincs jobb szórakozás egy vidám hangulatú kerti partynál, kellemes nyárestéken, baráti társaságba.


Eltávolítja a főváros a falfirkákat - 2009. 07. 11. 11:11:00
Mintegy 360 millió forintból teljes körű falfirka-mentesítést és vadplakát-eltávolítást végez a főváros a Közterület-fenntartó Zrt. közreműködésével a Hungária körút és az Attila út közötti területen, valamint a legfontosabb kivezető utakon, rakpartokon és a hídfőknél.


Ma tisztújítás a Fidesznél - 2009. 07. 11. 11:11:00
Tisztújító ülést tart ma a Fidesz országos választmánya Budapesten, a VIII. kerületi Polgárok Házában. A rendezvényen beszédet mond Orbán Viktor, a párt elnöke és Schmitt Pál fideszes európai parlamenti képviselő.


Az időjárás miatt lefújták a szombatra meghirdetett öbölátúszást a Balatonon és azt vasárnap tartják meg. A szervezők azért döntöttek úgy, hogy egy nappal elhalasztják a programot, mert az erős szél miatt nem lett volna biztonságos az úszás.


Büntetés a koszos rendszámért? - 2009. 07. 10. 9:09:00
Egy tervezett rendelet szerint a rendőrök nemcsak azt az autós bírságolhatnák meg, akinek hiányzik a rendszámtáblája, hanem akinek koszos azt is.


Erős Antónia ikreket vár! - 2009. 07. 10. 9:09:00
A csinos hiradós megerősítette, hogy nem egy, hanem két babát hord a szive alatt.


Ma már a boltok polcain széles választékot találunk a fűszerekből, és sok egzotikust is vásárolhatunk. Ismerjük meg melyik fűszert milyen ételhez használjunk fel.


Az idei balatoni nyár legnagyobb bulija már az első napon világszínvonalú produkciókkal várja a Heineken Balaton Sound partykínálatára kiéhezett közönségét.


Kevesebb a munkaügyi per - 2009. 07. 09. 10:10:00
Mintegy húsz százalékkal csökkent a munkaügyi perek száma Magyarországon az elbocsátási hullám ellenére. A csökkenés legvalószínűbb oka a bizonytalanság.


Sok kellemetlenséget előzhetsz meg, ha az étteremben a rendelés előtt körülnézel, és meggyőződsz arról, hogy higiénés szempontból megfelel-e az elvárásoknak.


Világszerte növekedik a használt PC-k iránti kereslet és az elmaradó beruházások miatt a gépek életciklusa is feljebb tolódik.


A celofánnál ezerszer vékonyabb, a testben felszívódó műtéti nanotapaszt fejlesztettek ki belső sebek lefedésére - jelentették be szerdán japán kutatók


Igyál sört! - Nem lesz izomlázad. - 2009. 07. 08. 11:11:00
Spanyol kutatások igazolják, hogy a folyékony kenyér pótolja a mozgás közben elveszített folyadékmennyiséget, a benne található antioxidánsok pedig csökkentik a sportolás következtében fellépő izomlázat és fáradtságot.


Nyári színtrend 2009 - 2009. 07. 08. 11:11:00
Hogy mit hoz az idei nyári színtrend? - Egy biztos, az idén nem kell belesápadnunk a nyárba. Az élénk színek, érdekes árnyalatok és mámorító színkombinációk igencsak kelendőek ezen a nyáron.


Fél éven belül több mint ötszáz új sebességmérő készüléket telepít a rendőrség és a Magyar Közút az ország útjaira, a sebességtúllépések és a tiltott parkolások számának további csökkentése érdekében.


Ma búcsúztatják Michael Jacksont - 2009. 07. 07. 16:04:00
Kizárólag három gyermeke számára nyitották fel Michael Jackson koporsóját, hogy végső búcsút vehessenek édesapjuktól. Az énekes nyilvános temetése este hat órakor veszi kezdetét, ahol a család mellett számos híresség és rajongó vesz részt.


Drágulnak a vonat és a buszjegyek - 2009. 07. 07. 14:02:00
Július 15-től drágulnak a vonat- és távolsági buszjegyek - átlagosan öt százalékkal kell többet fizetni a közösségi közlekedésért, de vannak távolságok, ahol az áremelés ennél magasabb. Nő a pótjegyek díja is a MÁV járatain.


A kulturális járulék megszűnésével jelentősen csökken egyes iparágak és szolgáltatások adóterhelése: az erőszakos filmek készítőinek és a pornóiparnak például 25 százalékos megtakarítást hoz a januártól életbe lépő változás.


Január 1-től megszűnhet a vízumkötelezettség a szerb állampolgárok és az Európai Unió országai között - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök Mirko Cvetkovic szerb miniszterelnökkel közösen, a hétfői megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.


Tavaly év végén óriási felháborodást okozott az az ügy, melyben eszméletlenségig vert két, intézetből megszokott gyerek egy 17 éves kamaszt a mosonmagyaróvári állomáson. A két gyanúsított hétfőn áll bíróság elé.


Olcsóbban tankolhatunk szerdától! - 2009. 07. 06. 13:01:00
Bruttó 7-7 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.


Engedély nélkül figyelte meg alkalmazottait egy osztrák vegyipari vállalat.


Ki kellett üríteni egy állatkertet Anglia észak-nyugati részén vasárnap, miután 30 csimpánz megszökött a ketrecéből.


Vallási csoda Szerbiában - 2009. 07. 05. 20:08:00
Naponta ezrek özönlenek egy Nis környéki kis faluba, hogy lássák az ortodox vallás egyik legtiszteltebb szentjének, Szent Petkának egy könnyező szilfán megjelent képét.


Újabb gázválság lesz? - 2009. 07. 05. 14:02:00
Az orosz Gazprom vezérigazgató-helyettese szerint a bizonytalan ukrajnai földgáztárolási helyzet miatt újabb gázválság alakulhat ki.


A BEA francia polgári légiközlekedés-biztonsági iroda nyomozói vették a fekete doboz jelzéseit.


Vasárnap legyőzte az olasz csapatot a magyar női vízilabda-válogatott.


Halálra itatták a 16 éves fiút - 2009. 07. 04. 13:01:00
Három év és öt hónap börtönbüntetésre ítélte egy berlini bíróság pénteken azt a bártulajdonost, aki 2007 februárjában a vád szerint "halálba itatott" egy 16 éves diákot.


Több mint tízmillió forintos csalás gyanújával indított nyomozást a rendőrség egy pályázatíró ellen Baján.


Fehér pávacsibét gondoznak a szarvasi arborétumban.


Talmácsi Gábor életében először motorozott Laguna Secában, és a 16. helyen zárta az első szabadedzést az Egyesült Államok Nagydíján. A magyar motoros szerint javulhat az ideje, ha kevesebbet hibázik.


Átvágta ügyfeleit az utazási iroda - 2009. 07. 04. 9:09:00
Lignano helyett Jesolóba, négycsillagos szálloda helyett pedig egy középkategóriás hotelba vittek egy busznyi, nyaralásra indult utast.


Kilian Leonard Dax képzőművész, designer és építész kiállítását láthatja a közönség a Museion No. 1. galériában július 9. és augusztus 1. között. Minden mindennel összefügg – sugallja a tér egészét betöltő műtárgy együttes, amely egyetlen, a térben kibontakozó kompozíciónak is tekinthető.


Éves összevetésben 8 százalékkal esett vissza a nemzetközi turizmus az idei első negyedévben - derül ki az Idegenforgalmi Világszervezet (UNWTO) csütörtökön nyilvánosságra hozott adataiból.


A Forma-1 ifjú titánja, Lewis Hamilton egy 25 millió forintot érő Porschét vett párjának, a Pussycat Dolls énekesnőjének.


Minden eddiginél kevesebb turistát várnak a július utolsó hétvégéjére eső ez évi Forma-1 Magyar Nagydíjra.


Drogdílert vettek őrizetbe a rendőrök Kecskeméten, az illető a gyanú szerint több mint fél éven át látott el kábítószerrel egy, a városban élő drogkereskedő nőt.


A roncsprémiumnak köszönhetően az idei első félévben új rekordra nőtt a német autóértékesítés, ezzel túlszárnyalva 1999 első félévének eladási adatait. Az első hat hónapban több mint 2 millióval nőtt az értékesítés az egy évvel korábbihoz képest, ami 26 százalékos növekedés.


A Fővárosi Ítélőtábla feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet. Az ítélet, melyet csütörtökön hirdettek ki, jogerős.


A boltosok, üzlettulajdonosok sem értik az áfaemelést, amely így jókora zűrzavart teremthet az üzletekben. Szerintük az új rendszer bonyolult, és szinte lehetetlen elkerülni az adó- és áfacsalás vádját.


Rákkeltő hatású benzolt találtak több ember vizeletében, akik a Mol Zrt. csombárdi állomásán dolgoznak; az értesülést a Mol Zrt. részben megerősítette.


19 colos monitor háromezerért! - 2009. 07. 02. 9:09:00
A Dell véletlenül eladott 140 000 TFT monitort. Azonban mindezt darabonként $15 áron, azaz háromezer forintért.


Nem utazik a magyar! - 2009. 07. 01. 12:12:00
Komoly gondban van a turizmus. Minden előzetes negatív várakozást felülmúlóan esett vissza a forgalom a belföldi és a külföldi szálláshelyeken. A szállásadók gyakorlatilag lezártnak tekintik az előszezont, ez pedig igen gyengére sikerült. A hazai vendégek nem utaznak, kivárnak, óvatosabbak a nyaralást illetően, de külföldről sem érkeznek turisták.


A korhatár előtt nyugdíjazottak keresetkorlátjára vonatkozó szabályozás eltörlését kezdeményezi Vidorné Szabó Györgyi és Kökény Mihály - jelentette be a két szocialista országgyűlési képviselő szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.


Tradicionális japán kerámiatárgyak és kortárs magyar keramikusok művei láthatóak e kiállításon, melyet a Magyar-Japán Baráti Társaság rendezett, a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok évfordulójának tiszteletére.


Megkezdte világkörüli turnéját a U2 - 2009. 07. 01. 10:10:00
Megkezdte világkörüli turnéját a U2: az ír banda 90 ezer ember előtt lépett fel kedd este Barcelonában.


Füstöt észleltek az amerikai Spririt légitársaság egyik Airbus-járatának fedélzetén, ezért a repülő útközben kényszerleszállást hajtott végre. Sérültek nincsenek, több utast viszont füstmérgezéssel szállítottak kórházba


Kiürítették a rendőrök a megyei és a városi bíróság épületét is Kecskeméten egy bombafenyegetés miatt.


Mobiltelefonja mentett meg egy szakadékba zuhanó síelőt a haláltól a svájci Alpokban.


Megint Airbus tragédia! - 2009. 06. 30. 8:08:00
Fedélzetén 154 emberrel az Indiai-óceánba zuhant a jemeni állami légitársaság utasszállító repülőgépe a Comore-szigeteknél.


Wimbledoni magyar siker - 2009. 06. 30. 8:08:00
A junior hölgyek versenyében Babos Tímea bejutott a második fordulóba az angol nyílt teniszbajnokságon.


További gabonatermékek visszahívása várható azt követően, hogy egy bajai cég durumlisztjében fuzáriumot találtak tudatta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese.


A nemrég elhunyt Michael Jackson családja, nem tétlenkedik sokáig, máris keresetet nyújtottak be a felügyeleti jogért az elhunyt sztár gyerekei és vagyona felett.


A forint ott folytatja, ahol abbahagyta.


Verhetetlenek vagyunk szexben - 2009. 06. 29. 9:09:00
Mi vagyunk a legjobbak hancúrozásban!


Hétfőtől már a 14 év alatti gyermekek számára is lehet személyi igazolványt igényelni, a személyazonosító okmányt, a tb-kártyát, illetve az adóigazolványt a tervek szerint már közvetlenül a gyerek megszületése után igényelhetik a kismamák.


Ha cukorbeteg, egyen mogyorót! - 2009. 06. 28. 11:11:00
A rendszeres mogyorófogyasztás közel felére csökkenti a szívproblémák kialakulását a kettes típusú cukorbetegségben szenvedő nőknél.


Az erős illatok vonzzák a rovarokat - 2009. 06. 28. 10:10:00
Viszket, szúr vagy fáj a csípés helye? Lehet, segít egy egyszerű ecetes borogatás, de előfordulhat az is, hogy komolyabb a probléma, mint gondolnák. Aki veszélyeztetett, hordjon magánál injekciót. A "mérges" fullánkosok támadása két esetben jelenthet igazán komoly veszélyt.


A lakosságot, a kis fogyasztókat és a közintézményeket ellátó egyetemes áramszolgáltatók közül a DÉMÁSZ és az E.ON emeli a végfelhasználói árat július elsejétől, áfával együtt 6,9, illetve 8,6 százalékkal.


Életünket adjuk - 2009. 06. 28. 8:08:00
Jézus szent szívének idei ünnepén, június 19-én Rómában, a vatikáni Szent Péter-bazilikában XVI. Benedek pápa ünnepélyesen megnyitotta a Papok évét. A Szentatya abból az alkalomból hirdette meg a mostantól 2010. június 11-ig tartó tematikus esztendőt, hogy most ünnepeljük a papok védőszentje, Vianney Szent János halálának 150. évfordulóját.


Mindent az orgazmusról! - 2009. 06. 27. 12:12:00
Ki? Kivel? Hogyan? Hányszor?


A viharos időjárás és a hirtelen megáradt folyó miatt pénteken délután felborult három kenu a Dráván Horvátországban.


A Jobbik Magyarországért Mozgalom élesen bírálja a bűnözést


Nem voltak bekötve, kettős tragédia - 2009. 06. 27. 11:11:00
Szörnyethalt két fiatalember, miután autójuk fának csapódott a szigetközi úton


A boncolás eredményét pénteken délután hozták nyilvánosságra.


Rendőrkézen a kiskunlacházi gyilkos - 2009. 06. 26. 10:10:00
A rendőrség péntek hajnalban elfogta a kiskunlacházai tinédzsergyilkosság feltételezett elkövetőjét. A tettes nem roma származású. A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az elfogás körülményeiről.


Legyen saját citromfánk - 2009. 06. 26. 9:09:00
Ki ne szeretne teájába, vagy limonádéjába saját termésű citromot facsarni? - Megteheti. Néhány tipp, hogyan legyen otthonunkban bőtermésű citromfa.


Akár 15-20 százalékkal is csökkenhet a magyar szállásadók forgalma az idén az Adrián az elmúlt évhez viszonyítva.


Elhunyt Michael Jackson - 2009. 06. 26. 8:08:00
Helyi idő szerint csütörtök délután meghalt Michael Jackson az egyik Los Angeles-i kórházban - számolt be róla az amerikai média. A popkirálynak is nevezett énekesnek megállt a szíve, a házához kiérkező mentősök megpróbálták újraéleszteni, de a sztár a kórházba szállítás után meghalt. Michael Jackson 50 éves volt.


Július első felében is folytatódnak az Air France két fekete doboza utáni kutatások


A sértettek egy közösségi hírportálon akadtak támadóikra.


Dundika a sok évnyi 'szőke cicababa' imidzsét ledöntve úgy határozott, hogy sötétbarnára változtatja hajszínét.


A vádirat szerint a 71 éves rendező-dalszerző több fiatal szinésznőt szállított magánrepülőgépén, melyen drogot kevert italukba és megerőszakolta őket.


Trópusi zivatar közeleg - 2009. 06. 24. 14:02:00
Őszi idő köszöntött ránk pár napra, most azonban úgy tűnik, egyre feljebb kúszik a hőmérő higanyszála. Azonban a levegő nedvességtartalma miatt zivatarfelhők alakulnak ki, ezekből helyenként trópusi eső zúdul a nyakunkba. Az időjárás szeszélyeit leginkább a turizmus sínyli meg, de a gyümölcsös gazdák is átkozzák az égieket.


Napok óta cikkezik a bulvársajtó a szálloda örökös és a sztárfocista románcáról, melyet a jelek szerint inkább Paris erőltetett. Ronaldo inkább nem firtatná a románcot...


Egyre kínosabb Silvio Berlusconi számára az a napvilágra került hír miszerint rezidenciáján fiatal román lányokkal szórakoznak a prominens vendégekek


Fűszerecet ajándékba - 2009. 06. 21. 10:10:00
a ráuntunk a hagyományos ízekre, itt az idő, hogy valami újat alkossunk.


Viharzónában - 2009. 06. 21. 9:09:00
Az amerikai katasztrófafilmek egyik típusában a hősök tengeri viharba kerülnek. A nyugodt halászásra indulók hirtelen azt veszik észre, hogy kis bárkájuk viharzónába került, s ők igazi életveszélyben vannak.


Kern Andrást és Koltai Róbert hiába készített kasszasiker gyanús filmet, úgy tűnik jó ideig várhatnak, munkájuk anyagi elismerésére is.


Ma éjszaka van a Múzeumok Éjszakája - 2009. 06. 20. 18:06:00
Szent Iván éj az év legrövidebb éjszakája az északi féltekén, hazánkban ilyenkor alig néhány óráig tart a sötétség. A Nap messze északnyugaton nyugszik, alig kerül az északi horizont alá, és északkeleten kel. Majdnem este 11-ig fénylik a horizont alja, és hajnali 3-kor már világosodik is.


Talmácsi Gábor, aki most a Scot Racing Team színében indult, magyar versenyzője, a 17.-, utolsó helyen ért célba a gyorsasági motoros világbajnokság Katalán Nagydíján.


Dundika nem tud teherbe esni! - 2009. 06. 11. 11:11:00
Nagyon szomorú Dundika mostanában, mert már vagy négy hónapja próbálkozik férjével, de csak nem sikerül teherbe esnie. Még a különleges szexpózok sem segítenek.


A nehézsúlyú bokszlegenda, Mike Tyson harmadszor is megházasodott. Lánya május végén bekövetkezett tragikus halála után két héttel, Las Vegasban vezette oltár elé barátnőjét.


Mint az a korábbi hírekből is kiderült, célzott kamattámogatást vezet be a kormány a 35 év alatti fiatalok lakáshoz jutásának elősegítése érdekében, várhatóan október 1-jétől.


Folyamatosan erősödik a forint - 2009. 06. 10. 10:10:00
Kedvező nemzetközi környezetben tovább erősödik a zloty és a forint


Csapások sorozata a Schobert családon ezútal a szentendrei éttermüket bontatja le a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal.


Tippek levéltetű ellen - 2009. 06. 09. 11:11:00
Minden kertulajdonos rémálma a levéltetű, mely ellen csak összehangolt rendszeres védekezéssel küzdhetünk. A levéltetvek a leveleket szívogatják, aminek következtében azok torzulnak, gyakran elszíneződnek, rendszerint a gyenge hajtások csúcsi részét támadják meg.


Bár Angelina Jolie és Brad Pitt minden alkalmat megragad, hogy bizonyítsa: kapcsolatuk remekül működik, sokak szerint azonban ez csupán a látszat. A pár nem hogy külön szobában, de külön házban él és ezt a napokban készült fényképek is igazolják.


Az időjárás gyors változásait jelzi, hogy már a Dunántúl teljes egészére érvénybe lépett a narancssárga riasztás - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.


Halálos ütközés a 4-esen - 2009. 06. 07. 12:12:00
Kimerült sofőr rohant a kamionnak


Az üzbég Ruszlan Csagajevvel csap össze június 20-án, Gelsenkirchenben Vlagyimir Klicsko.


Szentháromság vasárnapja - 2009. 06. 07. 9:09:00
Egyházunk tanítása szerint a keresztény hit és élet központi titka, eleme a Szentháromság.


A szóbeli megállapodás alapján a következő idényben Sztojan Ivkovics lesz a Kecskemét élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatának szakmai igazgatója. A pécsiekkel Magyar Kupát és bajnoki ezüstérmet szerző edző minden játékosát magával vinné új állomáshelyére.


Adóelkerülés miatt méltatlanok pozíciójukra - mondta Navracsics Tibor frakcióvezető.


Íme, néhány praktika, hogyan csavarhatod az ujjaid köré párodat.


Számítástechnikai eszközöket vittek el


Egy vonaljegy 300 forint lesz - 2009. 06. 03. 12:12:00
Budapesten a közösségi közlekedésért a júliusi áfaemelés miatt,csaknem öt százalékkal többet kell fizetni. Egy BKV-jegy 300 forint lesz, a havi bérlet pedig 9400 forint - döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés.


A tej világnapja - 2009. 06. 03. 10:10:00
Ma a tej világnapja alkalmából a tejágazat gondjainak lehetséges megoldási módjairól tartanak konferenciát,a Tej Terméktanács szervezésében.


A Számok kiválasztanak Bennünket, tartja a számmisztika. Most kiszámolhatod mobil számod alapján, milyen személyiség vagy valójában.


Sharon Stone luxusribanc volt? - 2009. 06. 02. 9:09:00
Sharon Stone a kilencvenes évek szexikonja fiatalkorában pornózással és prostiként kereste a kenyerét, és később Hollywoodban sem változott sokat.


Pünkösdi határsértők Csongrádban - 2009. 06. 01. 13:01:00
Vasárnap hajnalban összesen 13 határsértőt fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai a megyében – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a megyei RFK sajtószolgálatától.


Néhány kisebb változás történ a Kecskeméti Katona József színház, bajai előadásaiban.


Terítéken a dekoráció - 2009. 06. 01. 3:03:00
A tányér nem csak használati tárgy, de lakásunk éke, emlék-, dísz-, és műtárgy egyben. Igaz érték, mint azt a következő történet hűen tanúsítja.


Végre itt az idénygyümölcsök ideje! Néhány gyümölcsnap, vagy egy pár napos gyümölcskúra tehermentesíti szervezetét, a friss gyümölcsök formába hozzák Önt is!


Tegyük le a cigit, legalább egy napra - 2009. 05. 31. 8:08:00
A mai dohányzás ellenes világnap jó kiindulás lehet, a leszokni vágyóknak, ebben számos rendezvény nyújt segítséget az ország több pontján.


Pünkösdvasárnap - 2009. 05. 31. 8:08:00
Az Úr távozása, elmenetele egykor szomorúsággal töltötte el az apostolokat, de vigasztalásukra volt mesterük ígérete, hogy hamarosan elérkezik a Szentlélek. A jézusi ígéret pünkösdkor teljesedett be. E naptól kezdve a Szentlélek által Jézus tovább él a világban, az Egyházban.


Pünkösd ünnepe - 2009. 05. 31. 8:08:00
A pünkösd újszövetségi egyházi ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek eljövetelének emlékét üli meg.


Hazajáró Hétvége - 2009. 05. 30. 22:10:00
A Magyar Turizmus Rt. és a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége június 12-14. között rendezi meg a Hazajáró Hétvégét. A program aktualitását az adja, hogy a válság miatt többen nyaralnak majd itt belföldön.


Windows 7 Starter netbookokra - 2009. 05. 30. 14:02:00
Az új operációs rendszer terjesztésének egyik fontos lépése lesz a kicsi hordozható számítógépekre szánt kiadás.


A vámosok több ezer ampullát és tablettát találtak a futárnál, akit Kiszombornál kapcsoltak le a napokban.


Gasztronómia túra a Hagyma hazájába - 2009. 05. 28. 16:04:00
A Makó és Térsége Turisztikai Egyesületen belül megalakult Gasztonómiai Céh izgalmas ízeket kínál a Makó és térségébe látogatóknak kilenc kor ételeit felelevenítve, kilenc helyszínen!


Búcsút inthetünk a nyárnak - 2009. 05. 28. 16:04:00
Meteorológiai információk alapján vége a hetek óta tartó kánikulának, erős lehűlésre számíthatunk.


Nyaralási horoszkóp - 2009. 05. 28. 16:04:00
Horoszkópja megmutatja, milyen uticélt ajánlanak Önnek a csillagok, az idei nyáron


Akinek van bármilyen kis kerti tó, vagy nagyobb Vizi létesítménye, annak érdemes telepítenie tavirózsát.


Az FC Barcelona- és a Manchester United-hívek jelentős részének útja egészen biztosan Rómába vezet.


Építsünk kerti tavat - 2009. 05. 26. 9:09:00
A kerti tó telepítésének első és legfontosabb lépése a tó helyének kiválasztása. Egy kerti tavat nem lehet később áttelepíteni, így a végső hely kiválasztása nagy odafigyelést igényel.


Az osztrák Michael Haneke Das weisse Band (A fehér szalag) című filmje nyerte el az Arany Pálmát az idei 62. Cannes-i Filmfesztiválon.


Megkezdi szereplését a Roland Garroson Szávay Ágnes, aki ma délelőtt 11 órakor az olasz Corinna Dentoni ellen lép salakra a 14-es pályán.


Urunk mennybemenetele - 2009. 05. 24. 9:09:00
A mai napon Jézus mennybemenetelének van az ünnepe. Arra emlékezünk, hogy Jézus hazatér.


A Vízimentők annak a férfinak a holttestét találták meg, aki szombat este családjával a Balatonba borult egy kajakról Siófoknál.


A világbajnoki pontversenyben éllovas brit Jenson Button (Brawn GP) nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérőjét, így vasárnap ő rajtol az élről.


Pénteken kora délutántól estig országszerte viharos széllel, olykor jégesővel kísért zivatarok várhatók – tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.


Vírusterápiával a rák ellen - 2009. 05. 22. 16:04:00
Brit tudósok kutatásai alapján ártalmatlan náthavírust felhasználva sikerült elpusztítani egerekben a ráksejteket.


Színiiskola indul Kecskeméten - 2009. 05. 22. 16:04:00
A KMI Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolája a kecskeméti Katona József Színházzal együttműködve a 2009-2010-es tanévben elindítja színész II. OKJ szakképzését.


Ciróka Bábszinház Júniusi műsor - 2009. 05. 22. 16:04:00
Kecskemét 6000, Budai u. 15.


Másodfokú, narancs riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a Dél-Dunántúlra, illetve a Dél-Alföldre kedd kora délután a lokálisan előforduló, 2 centimétert meghaladó nagyságú jéggel kísért zivatarok miatt.


Phelps még pókerezni is tud?! - 2009. 05. 19. 14:02:00
Michael Phelps élő pókerversenyen szerzett döntő asztalos helyezést Las Vegasban. Kilencedik helye 5000 dollárt ért a Caesars Palace-ban 150 játékos részvételével indított versenyen. Vajon az asztal mellett is cápa, vagy szerencséje volt és az derül ki, hogy hal?


Ritmo Café and Club májusi műsora - 2009. 05. 19. 6:06:00
Műsorajánlat: http://ritmocafe.blogspot.com/


Az egyik, és legfontosabb egy új, korszerű bérlet-és jegyértékesítő számítógépes program bevezetése, amely meggyorsítja az értékesítést, így az Önök várakozási ideje jelentősen csökkenhet.


5 gyümölcs, amit érdemes szeretni - 2009. 05. 18. 15:03:00
A táplálkozási tanácsadások alapeleme a napi rendszeres gyümölcsfogyasztás. Korra, nemre, aktivitásra való tekintet nélkül a gyümölcs és a zöldség alapvető feltétele az egészségnek. Több kimutatásban is olvashatjuk, hogy a gyümölcsök vitamintartalma már nem a régi, de azért senki ne adja fel jól bevált gyümölcsfogyasztási szokásait, inkább fogyasszon multivitaminokat is. Olvassa el tippjeinket, miért érdemes szeretni ezeket a gyümölcsöket!


Balaton7 – több mint egy hét!


Negatív korrekció jöhet a forinttól - 2009. 05. 18. 9:09:00
A forint gyengült az euróhoz képest hétfő reggel,288 forint felett állt.


A Fradi edzőmeccset játszik a Lincoln City angol csapat ellen.


Hét végi kultúrális program ajánlat - 2009. 05. 07. 14:02:00
Nők akadémiája, Családi nap és a a Bács Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre is szeretettel várja hétvégén az érdeklődőket.


Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a Műgyűjtők Éjszakáját csütörtökön Budapesten. A program ezúttal is délután öt órakor kezdődik, és éjfélig tart a szokott helyen: a galériás negyedben, a Falk Miksa utcában és környékén.


A póker legalizálását célozza meg néhány kormánypárti politikus. Érvelésük szerint a póker népszerűségét alapul véve ezzel sok milliárdnyi bevételhez jutna az állam.


Szuper diéta, csak elszántaknak! - 2009. 05. 05. 11:11:00
Hozd csúcsformába magad, kevesebb, mint két hét alatt! Az alábbi diétát követve, bomba formába kerülhetsz, nem kell más hozzá csak jó adag kitartás.


Lakberendezési horoszkóp - 2009. 05. 05. 9:09:00
Mindannyian más és más színeket kedvelünk, és más környezetben érezzük otthonosan magunkat. Az alábbiakban megtekinthetjük csillagjegyünk alapján, milyen színek illetve stílusirányzatok illenek legjobban személyiségünkhöz.


A pásztori szeretet - 2009. 05. 03. 15:03:00
Az édesanyák mai ünnepe figyelmeztessen minket arra, hogy a legjobban az édesanyánk érdemli meg, hogy még életében kimutassuk iránta szeretetünket.


Búcsú az élvonaltól - 2009. 05. 03. 15:03:00
Búcsúzott az élvonaltól a magyar jégkorong-válogatott, miután a bennmaradásért rendezett vasárnapi mérkőzésen 5-1-re kikapott Dániától a svájci világbajnokságon.


A 250 kcm-esek között szereplő Talmácsi Gábor az ötödik időt érte el a gyorsaságimotoros-világbajnokság Spanyol Nagydíjának pénteki első szabadedzésén Jerezben.


Bernie Ecclestone botrányt keltő megszólalásairól is híres. Kijelentette minden álma, hogy legyen egy fekete, zsidó női versenyző a Forma-1-ben.


Arab horoszkóp - 2009. 04. 30. 10:10:00
Az arabok szerint az ember élete állandó küzdelmekből, harcokból áll, ezért ők fegyverjegyekben határozzák meg sorsukat. Keresd ki saját fegyverjegyedet!


Horvátország homokos tengerpartjai - 2009. 04. 27. 12:12:00
Az Adria gyöngyszemének tartott Horvát riviérát számos család választja nyaralási úticélként. A többnyire kavicsos és sziklás partszakaszok, mellett találhatunk igazán jóminőségű homokos strandokat is, mely főként kisgyermekes családok számára ideálisak.


Napi horoszkóp - 2009. 04. 27. 11:11:00
2009.április 27.


Győzelem a halál és a bűn felett - 2009. 04. 26. 12:12:00
Annak érdekében, hogy jobban megértsük a bűnbocsánat lényegét és jelentőségét, érdemes egy kicsit visszagondolnunk a nagypénteki és a húsvéti eseményre.


Májusi sportrendezvények Kecskeméten - 2009. 04. 26. 12:12:00
Hírös Sport Nonprofit Kft. májusi rendezvényei


Újabb Szent György-napi juhászversenyt és -találkozót rendeznek vasárnap Hódmezővásárhelyen.


MotoGP: Talmácsi - 2009. 04. 25. 14:02:00
Talmácsi tapasztalatlansága hátrány a vizes pályán


Viharra számíthatunk vasárnap - 2009. 04. 25. 13:01:00
Közép-Európa fölött nagy kiterjedésű anticiklon található, amelynek hatására szárazföldünk nagy részén általában kevés a felhő, többnyire napos az idő, csapadékról csak elvétve érkezik jelentés.


A pályázat célkitűzése, hogy a közép-és felsőoktatásban résztvevő diákszínkörök bemutatói, a Kelemen László Kamaraszínházban műsorra kerülhessenek. Szeptembertől májusig, kilenc bemutató jöhet létre.


Ördögkatlan Fesztivál - 2009. 04. 22. 12:12:00
A tavalyi három helyett idén öt napon át tart majd az Ördögkatlan Fesztivál. Kedvcsináló képekben Baranya megyében.


Menjünk bábszínházba! - 2009. 04. 19. 15:03:00
A Ciróka Bábszínház májusi műsorajánlata


A hit útján - 2009. 04. 19. 10:10:00
A napokban egy ismerősöm mesélte, hogy tavaly nyáron pórul járt amiatt, hogy túlzottan hitt a technikában.


A kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió budapesti galériájában most Wisloczki Helga legújabb, az égető kemencéből frissen kibontott műveit és a korábbi évek jellemző alkotásait együtt tekinthetik át a kortárs művészet értékeire kíváncsi látogatók.


Érdekes, nem mindennapi felhívást tett,egy császártöltési vendégház! Fiatal párok jelentkezését, várják, akik június 26-27-i hétvégén szeretnének összeházasodni. A vendégház vállalja, a teljes lebonyolítást, jelképes összegért.


Újra felfedezte a világ a mangalicát: gyors karriert futott be és egy pillanat alatt az amerikai mesterszakácsok érdeklődésének középpontjává vált.


Hatalmas vihar várható - 2009. 04. 17. 20:08:00
Heves zivatarokat is jelző narancssárga riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az ország három területére - olvasható a szervezet honlapján.


Az orvosok szerint csökken a bélrák kockázata, ha sok zöldséget és gyümölcsöt eszünk. De nem a dohányosok esetében. A cigarettázóknál éppenséggel még növeli is a rák valószínűségét a gyümölcsben, zöldségben gazdag táplálkozás.


Hollókői Húsvéti Fesztivál - 2009. 04. 13. 10:10:00
Hollókő világörökségi falu évől évre várja látogatóit, Húsvét vasárnapján és hétfőjén, a kereszténység egyik legjelentősebb ünnepén, mely Jézus feltámadására emlékezik.


Nagyszombat - Húsvét vigíliája - 2009. 04. 11. 14:02:00
Az idei nagyhét azzal a szomorú eseménnyel kezdődött, hogy Nhétfőn, szörnyű földrengés pusztított a közép-olaszországi L'Aquila városában és környékén. A mentések folyamatossan zajlanak, örömhír, hogy élő emberre bukkantak, gyorsan bejárja a környéket és néhány órán belül bejárja a világot.


Salzburg városától délre található Lungau vidékein különleges húsvéti hagyománnyal találkozhat az oda látogató.


6000 Kecskemét, Kápolna utca 3.


Nagypéntek - 2009. 04. 10. 12:12:00
Ma, Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékezünk, amikor szintén bebizonyosodik, hogy a halál hatalmas úr, de rögtön hozzá kell tennünk azt is, hogy mégsem a legnagyobb úr, mert a feltámadásé lesz az utolsó szó.


Több készítmény összetételét vizsgáltak neves amerikai kutató intézmények, a vizsgálat lesújtó eredményt mutatott ki.


A szűkülő gazdasági helyzet érinti a fesztivál szervezőit is, az idén állami támogatásért is folyamodni fognak, nyilatkozta Gerendai Károly főszervező.


Póker: Tavaszi Liga - 2009. 04. 09. 10:10:00
Következik a negyedik verseny, ahol a korlátozott számú induló miatt, könnyen kerülhet sok pénz, és sok pont a tarsolyba. A hátralévő fordulók döntenek a végső győztesekről. A pont és pénzgyűjtésbe még mindig nem késő bekapcsolódni.


Nagycsütörtök - 2009. 04. 09. 9:09:00
Nagycsütörtök a Keresztény kultúrkörben a Húsvéti szendvedéstörténet kiinduló pontja. Ezen a napon a hívők az Utolsó vacsra emlékét idézik fel, s követik nyomon az elkövetkező napokban Krisztus szendvedését és feltámadását.


Húsvéti bárány receptek - 2009. 04. 05. 11:11:00
Ha Húsvét, akkor bárány, de tudjuk-e hogyan kell elkészíteni? Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány tuti bárányhús receptet.


Virágvasárnap - 2009. 04. 05. 10:10:00
Ma virágvasárnapon Jézus ünnepélyes bevonulását ünnepeljük Jeruzsálemben. A Katolikus templomokban e napon van barkaszentelés. Egyúttal megkezdődik a Húsvétot megelőző nagyhét.


Ne szorongj, merj pozitív lenni! - 2009. 04. 04. 11:11:00
Beismerjük, vagy sem, de szinte mindannyian szorongtunk már valamitől. Kilátástalanság, pénztelenség, boldogtalanság, ki-ki mit tart fontosnak, s mi az ami elvesztésétől fél. Talán a saját életünkből is tudunk jó néhány példát arra, hogy a félelem negatív energiát szül, és megteremtjük vele a bajt, aminek elkerülését leginkább szeretnénk.


Közönség találkozó az ISTVÁN, A KIRÁLY szereplőivel, A Társulat győzteseivel 2009. április 20-án, hétfőn, 17 órakor a kecskeméti Katona József Színházban.


Jó hír a svájci frank hiteleseknek! - 2009. 04. 02. 13:01:00
Csütörtök délelőtt napi csúcspontjára emelkedett az euró árfolyama a svájci frankhoz képest.


Húsvéti recept ajánlat - 2009. 04. 02. 11:11:00
Húsvéti vendégváró: bundázott húsvéti bárány, friss salátával.


Almafácska,Létramesék,Farkas és Piroska és még sok érdekes műsorral várja közönségét a Ciróka Bábszínház áprilisban. Tekintse meg a teljes programkínálatot.


Otthonunk minimál stílusban - 2009. 04. 01. 9:09:00
Tiszta áttekinthető terek, letisztult formavilág, harmónia jellemzi, a manapság reneszánszát élő lakberendezési trendet.


A láthatatlan világ felé - 2009. 03. 29. 10:10:00
Egy óra vakság fel tudná nyitni a szemed? - Ezzel a kérdéssel hívják a látogatókat a Láthatatlan kiállításra.


Tavaszi kerti dekorációk - 2009. 03. 28. 15:03:00
A tavasz beköszöntével, a természet kiszíneződik, s vele együtt mi is új energiára vágyunk. Néhány tő tavaszi virág: árvácska, primula, százszorszép vagy nefelejcs segítségével ötletes tavaszi dekorációt készíthetünk, mellyel vidámságot cserkészhetünk környezetünkbe.


A FÖLD ÓRÁJA a világ legnagyobb klímavédelmi akciója. kezdeményezés Ausztráliából, Sydneyből indult 2007-ben. Akkor 2,2 millióan, egy év múlva világszerte már 50 millióan kapcsolták le a villanyt egy órára


Szenzációs ötfordulós versenysorozatot indít a Poker24.hu kizárólag partner oldalainak látogatói számára március 30.-án a legnagyobb online pókerterem a PokerStars.com jóvoltából.


Megabuli lesz Sziget 2009 fesztivál - 2009. 03. 23. 12:12:00
Amikor a világméretű recesszió mélysége és befejeződésének időpontja még mindig bizonytalan, egy biztos dolog azért van, ami feledteti a pesszimista hangulatot. Ez pedig nem más, mint egy önfeledt, felhőtlen bulizós hét, azaz a Sziget, ami volt, van, de főleg lesz, idén augusztus 12-17 között, két bemelegítő nappal felvezetve.


A gyümölcs neve: mangó - 2009. 03. 20. 11:11:00
A hindu hitvilágban a bölcsesség és a szerelem szimbóluma. A teremtés istene, Pradzsápati megtestesítője. Az indiaiak úgy tartják, a mangóban élnek tovább az elhunytak szellemei. A vallási szertartásokban a mai napig helye van.


„A póker művészete” - 2009. 03. 20. 10:10:00
Bár a póker napjainkban reneszánszát éli, most még egy okkal több, hogy elsajátítsuk a játékszabályokat. Floridában nem más, mint a gyönyörű Vanessa Rousso vezeti be az érdeklődőket a játék fortélyaiban.


A Hirös Sport Nonprofit Kft.tájékoztatása szerint az alábbi sport események kerülnek megrendezésre Kecskeméten


Magyar konyhával ismerkednek Madridban - 2009. 03. 18. 13:01:00
Március 16-án, a magyar nemzeti ünnephez kapcsolódóan Magyar Gasztronómiai Hét vette kezdetét Madridban. A Gasztronómiai Hetet Süth Miklós, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára nyitotta meg. A rendezvénysorozat, amelyet kulturális és turisztikai promóciós események színesítenek, egészen március 22-ig várja az érdeklődőket.


A Kulturális Turizmus Éve keretében a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete által szervezett fórumsorozat újabb állomásaként március 16-án, a Magyar Kastélyszállodák Egyesülete (www.belfoldikastelyok.hu) mutatkozott be Bécsben, a reprezentatív Altstadt Vienna Hotelben. Az egész estét betöltő fórumon bemutatásra került az Egyesület és az MT Zrt. frissen kiadott „Várak, Kastélyok, Kastélyszállodák” című német nyelvű kiadványa


Ma kezdődik és április hatodikáig tart az idei rendezvénysorozat, mely számos érdekes programot kínál a látogatóknak.


Az idén 20 művésznek adták át a Kossuth-díjat, 19 tudós részesült Széchenyi-díjban, míg a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit 21-en vették át.


Több helyszínes állami ünnepségsorozattal várja a Magyar Köztársaság Kormánya az 1848. március 15. 161. évfordulójáról, a forradalom és szabadságharc ifjú hőseiről megemlékezőket. A hagyományos ünnepi események mellett a „Március 15. – Közös Tavaszunk” rendezvénysorozattal a Kormány a gyerekekre is gondolt, családi programok várják az érdeklődőket a főváros különböző pontjain.


Welcome to Nollywood - 2009. 03. 15. 13:01:00
Robbanásszerűen fejlődő filmipar, egyetlen digitális kamerával készülő produkciók ez jellemzi a nigériai filmipart Nolywoodot, mely immár a harmadik Hollywood és az indiai Bollywood mögött.


A pénteki nap folyamán záporokra, helyenként hózáporokra és havazásra kell számítani. A hétvégén is előfordulnak kisebb esők, záporok. A jövő héttől erős hidegfront éri el hazánkat.


Ronda, de finom a kucsmagomba - 2009. 03. 12. 10:10:00
Nem túl bizalomgerjesztő: hosszú, világos színű törzsén az apró, barnás kalap úgy néz ki, mint egy jól fejlett agyvelő. Különlegesen jó illatú.


Harc a narancsbőr ellen - 2009. 03. 10. 8:08:00
A narancsbőr manapság korra és testalkatra tekintet nélkül nagyon sok nőnek okoz problémát. Mindannyian feszes és sima bőrre vágyunk, különösen most válik hangsúlyossá bőrünk állapota a tavasz és a nyár közeledtével.


Az Unibet Open Budapest Alvaro Aspas győzelmével ért véget. A spanyol versenyző 359 játékost utasított maga mögé, és a döntő asztalon végig vezetve, magabiztosan szerezte meg a bajnoki címet s a vele járó 135 ezer eurót.


A „Kis Velence” –ként is emlegetett Caorle igazi fürdőparadicsomnak számít az Olasz tengerparton. Több kilométeres finom homokos, sekélyvizű strandja különféle sportolási lehetőségekkel várja az odaérkező turistákat. Három strandja, partszakasza van: a központi strand, Porto Santa Margarita, azaz a kikötő és környéke és a Duna Verde strandja. E három mindösszesen 15 km hosszúságot jelent.


Fiatalodjon avokádóval - 2009. 03. 08. 10:10:00
Az avokádóra a fiatalság gyümölcse címke is ráragadt. Proteinben és olajban gazdag, amit a szépség-ipar ki is aknáz elég rendesen. Elismert bőrpuhító- és fiatalító. A száraz hajat is táplálja. A és E vitamin tartalma miatt ekcéma, övsömör gyógyítására, égési tünetek enyhítésére használják. Antioxidáns, csökkenti a rák kialakulásának esélyét, és a koleszterinszintet.


Kecskeméti Arcok - 2009. 03. 06. 18:06:00
„Senki sem lehet próféta a saját hazájában” Talán mindannyian tudunk, olyan emberről, akit szülőhazájában szinte alig ismernek, külföldön pedig a társadalom elismert és megbecsült tagja. Célunk, hogy bemutatkozási lehetőséget adjunk azoknak a kecskemétieknek akik, munkásságukkal öregbítik városunk hírnevét.


Az Unibet Open Budapest első selejtezőnapja véget ért. A 120 nevezőből 29-en, köztük tíz magyar versenyző folytathatja a küzdelmeket a szombati játéknapon.


Lime, mit kell tudni róla? - 2009. 03. 05. 17:05:00
Levét előszeretettel a gyógyászat használja. Jó fejfájásra, köhögés ellen, torokgyulladásra, reumára és aranyérre is. De ne felejtsük el gasztronómiai szerepét sem!


Tavaszi zsongás - 2009. 03. 05. 16:04:00
Márciusban, nemcsak a természet ébredése vihet színt életébe! Számos szakmai rendezvény örvendezteti meg újdonságaival, és segíti az otthon-teremtésben. Látogasson el bátran, éljen a felkínált lehetőségekkel, élvezze ki minden előnyét eme kiállításoknak!


A világok legjobbika: japán naspolya - 2009. 03. 01. 11:11:00
Már az ezeréves orvosi könyvek is ódákat zengtek gyógyerejéről. Tulajdonképpen a növény egésze jótékony. Porrá őrölt magja lázcsillapító, porckopásra, ízületi fájdalmakra jó, a csersavval telített levelekből készült főzet hasmenésre és depresszió ellen. Alkoholmérgezésre is gyógyír. Sok a C-vitamin benne meg a vas.


Ciróka Bábszínház márciusi műsora - 2009. 02. 27. 20:08:00
Árnyak színháza, Csíkos mese, Kukucs, Mese a Kutyusról meg a Cicusról előadásokkal várja apró közönségét a Ciróka Bábszínház márciusban.


2011-ben bezárulnak Roxfort kapui - 2009. 02. 26. 20:08:00
Harry Potter hetedik, záró kötetet két részben viszik filmvászonra. A nyolcadik film bemutatójának időpontjáról a Warner Brothers Stúdió közleménye alapján számolt be a Hollywood Reporter című lap.


Ma Torkos Csütörtök napján, számos a felhíváshoz csatlakozó étterem várja vendégeit és vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50%-os kedvezményt biztosítanak. Azoknak, akik most döntenek úgy, hogy részt szeretnének venni a torkoskodásba, érdemes előre tájékozódni a szabad kapacitású éttermek felöl, hiszen a vendéglátóhelyek jórészét már hetekkel ezelőtt lefoglalták.


Lakástrend és Design kiállítás - 2009. 02. 22. 10:10:00
A kiállításon betekintést nyerhetünk a nemzetközi színtrendekbe, tanulmányozhatjuk a kortárs enteriőr-irányzatokat, találkozhatunk a külföldön is jegyzett magyar formatervezők alkotásaival.


Csúsztatott palacsinta - 2009. 02. 22. 10:10:00
Kicsit időigényes, viszont mennyeien finom desszert. Érdemes kipróbálni!


Operabál 2009 - 2009. 02. 21. 20:08:00
2009. február 21-én ismét megrendezésre kerül a Budapesti Operabál, mely a báli szezon legnagyobb rendezvénye.


Cudar téli időnk lesz a mai napon, a reggeli mínuszok délutánra kicsit enyhülni fognak.


Jótékonysági felhívás! - 2009. 02. 17. 12:12:00
Az alábbiakban egy a szerkesztőségünkhöz érkezett jótékonysági felhívást teszünk közzé, mely a nemrégen Kecskeméten történt tragédia családtagjainak kíván segítséget nyújtani.


Velencei Karnevál 2009 - 2009. 02. 16. 10:10:00
A hétvégén megkezdődött és egészen február 24-ig tart a pompás Velencei Karnevál. Az idei parádé érdekessége, hogy megnyitója a szerelmesek városában Valentin napra esett. A rendezvény évről évre egyre népszerűbb, hazánkból is sokan látogatják meg a látnivalókban gazdag eseménysorozatot.


Valentin nap - 2009. 02. 14. 8:08:00
Valentin nap, vagy Bálint nap bár nem hivatalos ünnep, de a szerelmes szíveknek köszönhetően a virág- és ajándékboltokban megnő a forgalom és szebbnél szebb ajándékok kerülnek a szerelmesekhez, valamint az egymásra szeretettel gondolókhoz is.


Álomkonyha, lakberendezői szemmel - 2009. 02. 14. 8:08:00
„A barátnőmmel voltunk azon a kiállításon, olyan konyhát láttunk, hogy megszólalt! Ha nekem lenne egyszer olyan, ez csak álom...”


Az év első hónapjában három cikk jelent meg a német sajtóban Budapestről.


Jövőhéten visszatér a tél - 2009. 02. 06. 14:02:00
Pénteken és szombaton még marad az évszakos átlagnál jobb, enyhe idő, de jövő hét elejétől ismét lehülés várható.


Szaunázni mindig jó, de különösen jólesik télen. Az izzadás erősíti az immunrendszert, szépíti a bőrt, javítja a közérzetet.


Lassan itt a tavasz, de a február 2-án barlangjából előbújó medve nem látja meg a saját árnyékát, mert a meteorológia tájékoztatása szerint túlnyomóan borult idő várható.


Lassan javul az időjárás - 2009. 01. 29. 8:08:00
A Dunántúl jelentős részén jelenleg is folyamatosan havazik, a hóréteg vastagsága helyenként eléri, sőt meg is haladja a 30 centimétert. Balesetek, torlódások, áram,-és vízhiány: ez jellemezte a tegnapi napot nyugaton.


Megérkezett Budapestre a Diana: a celebration kiállítás, mely szombaton nyílik a VIII. kerületi Károlyi-Csekonics Rezidenciában. A tárlat a tragikus sorsú walesi hercegnő életét és munkásságát mutatja be 150 személyes tárgyán keresztül.


Átadták a Magyar Filmkritikusok Díjait; a legtöbb díjat a Nyomozó, a legjobb filmnek járó B. Nagy László díjat a Delta, életműdíjat Bacsó Péter kapott.


Teremtsünk wellness hangulatot otthon - 2009. 01. 18. 15:03:00
Szépüljön otthonában, teremtse meg a luxus wellness-hotelek hangulatát.


Közel hatszáz sérülthez riasztották a mentőket, az utakon húsz-harminc súlyos baleset történt.


Szerdán legyünk az átlagosnál sokkal figyelmesebbek, hiszen országszerte csúszós utakra, havas esőre havazásra számíthatunk.


A kecskeméti Katona József Színház tájékoztatása alapján elmarad Rubold Ödön betegsége miatt a január tizenharmadikára meghirdetett „Játék a kastélyban” című előadás.


Az elmúlt év kasszasikerei - 2009. 01. 10. 19:07:00
Nőtt a mozik bevétele a hazai mozikban. Az év legsikeresebb filmje a Mamma Mia volt!


Első osztályú sípályák, profi oktatókkal dolgozó síiskolák, családbarát szállások csábítják a síelés szerelmeseit.


Akár a mínusz 20 Celsius-fokot is elérheti a hőmérséklet szombat hajnalban, Kecskeméten – 10fokra számíthatunk.


Új helyre költözik a klub, ahol megújul az aerobik élet


Horvátország télen-nyáron… - 2008. 12. 21. 11:11:00
Ki ne ismerné és szeretné déli szomszédunk gazdag természeti csodáit!? - de kevesen gondolnánk arra, hogy úticélunkká válaszuk a téli hónapok alatt.


Jézusra várni - 2008. 12. 19. 11:11:00
Egy cipészmester azt álmodta, hogy a következő napon Jézus fog a háza előtt elhaladni. Boldogan ébredt föl. Bizonyos volt, hogy álma teljesül és megláthatja az Urat. Felkelt és rendet teremtett műhelyében.


Karácsony a felszínen és a mélyben - 2008. 12. 19. 11:11:00
A Nyugat haldoklik, mert ünnepei betegek. A nyugati civilizáció társadalmai elveszítették az ünneplés lényegét, a Szenttel, az emberi létezés végső értelmével való kapcsolatot, s helyette a világot és az embert ünneplik.


Ünnepi Készülődés - 2008. 12. 19. 11:11:00
Decemberben mi más járhatna fejünkben, mint legszebb ünnepünk? Már látjuk is magunk előtt, amint családunk, barátaink körében ülve bontogatjuk az ajándékokat, eszünk-iszunk, jókat nevetünk.. De nem árt előbb rendszereznünk a sok tennivalót!


Ön, hogyan óvja Kincseit? - 2008. 12. 19. 11:11:00
Örömünk legfőbb forrását, gyermekeink léte, jelene és jövője adja. Fontos, hogy biztosítsuk ehhez a számukra legmegfelelőbb életteret.


Nagy L. Éva: KIMENTEM AZ ERDŐBE - 2008. 10. 25. 14:02:00
Nagy L. Éva Kimentem az erdőbe című gyermekverse.


Nagy L. Éva : Flaszteros - 2008. 10. 25. 14:02:00
Nagy L. Éva


Édesítse életét mézzel - 2008. 10. 18. 13:01:00
Az emberiség már az ókor előtt is ismerte és fogyasztotta a mézet, mely a virágok nektárjának, növényi nedveknek a méhek által átalakított terméke.


Koktélreceptek hétvégére - 2008. 10. 17. 18:06:00
A koktélok elegáns, hangulatos, fantasztikus italok, melyek közül mindenki megtalálhatja a maga szájízének valót.


Egészséges lekvár - 2008. 10. 16. 21:09:00
A lekvár fogyasztás csökkenti a rák kialakulásának esélyét.


Nekünk hölgyeknek mindig nagyon fontos volt kortól függetlenül, hogy hogyan nézünk ki. Az ápoltság szembetűnő minden korosztálynál. A 40 körüli, vagy fölötti korosztálynak viszont sajnos egyre több időbe és pénzbe kerül a kívánt eredmény elérése.


Miben segíthet egy lakberendező? - 2008. 10. 15. 22:10:00
Mindannyian korszerű, rendezett, igényeinkre szabott otthonra vágyunk, amely biztos hátteret nyújt mindennapi, kiegyensúlyozott életünkhöz. Talán már minden berendezésünk megvan, életkorunkkal, életmódunkkal azonban együtt változnak igényeink is.


Ez alkalomból idén tavasszal antológiát jelentettek meg "Üzen a Homok" címmel, és 2008. október 2-tól november 6-áig pedig egy áttekintő kiállítást rendeznek a Megye Könyvtár második emeletén található Helytörténeti részlegen. A kiállításra szerettetel várnak minden érdeklődőt.


Bor és sajt kapcsolata - 2008. 10. 12. 17:05:00
A sajtkultúra - a borkultúrához hasonlatosan - a gasztronómiai kultúra szerves része. A sajt és a bor, e két csodálatos emberi produktum között sok a rokon vonás, hiszen mindkét fajtából a legjobbakat gondosan érlelik, kezelgetik, ápolják, míg végül elérik teljes nagyszerűségüket.


Olívaolajtól csökken az étvágy - 2008. 10. 12. 17:05:00
Az olívaolaj teltségérzetet kelt és elnyújtja az étkezések közötti időt.


Skaliczki László Kecskemétre jön - 2008. 10. 06. 18:06:00
A magyar férfi kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya a Kecskeméti KC edzője lesz.


Október 6.-i programok Kecskeméten. - 2008. 10. 06. 12:12:00
Kecskemét városa az alábbi programokkal emlékezik meg az 1849. október 6-án Aradon kivégzett 13 hős katonai vezetőről.


Itt van az ősz, itt van újra... - 2008. 10. 06. 8:08:00
Október hatodikára emlékezünk...


Őszi kedélyjavító koktél - 2008. 09. 30. 22:10:00
Amikor a koktélra gondolok, a tenger, lagúnák, és tengerparti koktélbárak hangulata idéződik fel emlékezetemben.


Kovács I. József - 2008. 09. 29. 13:01:00
A Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének alapítója.


XXV. Izsáki Sárfehér Napok - 2008. 09. 27. 21:09:00
Szüreti fesztivál és országos fogathajtó bajnokság eseményei, és számos más program gazdagítja az idei Sárfehér Napok esemény sorozatát.


A világ legősibb gasztronómiai egyesülete hazánkban tartja avatási szertartását.


BOLÍVIA a csodák országa - 2008. 09. 27. 11:11:00
1976 és 1978 között éltem két évet Bolíviában. Néhány általános adatot foglaltam össze e távoli országról bevezetésképpen.


Chiliolaj házilag - 2008. 09. 26. 9:09:00
Mediterrán országokban, elengedhetetlen kellék a chiliolaj, melyet használhatunk saláták ízesítéséhez, grillezett húsokhoz, pizzákhoz.


Bár a szüretről elsősorban a borkészítés jut eszünkben, gondoljunk arra, hogy számos gasztronómiai élménnyel is gazdagodhatunk.


Kecskeméti Arcok - Halasi Éva - 2008. 09. 23. 14:02:00
Imáimba foglalom e népet - Bolíviai emlékek.


Mediterrán otthon! - 2008. 09. 21. 9:09:00
Sok napsütés és natúr színek – máris a mediterrán országok vidéki hangulata köszönt otthonunkban.


Sajt etikett… - 2008. 09. 17. 8:08:00
A sajt kényes portéka, egyáltalán nem lényegtelen, hogyan fogyasszuk, tálaljuk!


Gasztro turizmus-A lengyel konyha - 2008. 09. 16. 20:08:00
Vendégszeretet és sok-sok speciális étel – ez jellemzi a lengyel konyhát.


Erdősi Mária a Duna Borrégió Borút Egyesület titkára, a Magyar Borutak Szövetségének főtitkára és a Magyar Bormarketing Bizottság elnöke mutatkozik be most Kecskeméti Arcok rovatunkban.


Kecskeméten tartotta ma a Keresztény Értelmiségek Szövetsége VII. országos kongresszusát.


Gomba mese - 2008. 09. 13. 19:07:00
Gomba mama meséjével szeretnénk kedveskedni, a kicsiknek és szüleiknek


Dekoráljuk otthonunkat zöldségekkel! - 2008. 09. 12. 16:04:00
Lassan elérkezik a zöldségek betakarításának, tárolásának időszaka. Közöttük találhatunk néhány igazán szép darabot melyből mutatós asztaldíszt, készíthetünk.


Sokoldalú bazsalikom - 2008. 09. 09. 20:08:00
Bazsalikomos citrom sorbet.


Lezajlott a sport történelem egyik legérdekesebb póker meccse, mely a pólós fiúk aranyérmének köszönhetően jött létre.


A British Travel Awards szervezet a magyar fővárost a tíz legnépszerűbb hosszú hétvégi programra alkalmas úti célnak jelölte.


A borúti szolgáltatók érzik a súlyát a minőségi szolgáltatásnyújtás fontosságának.


A Plitvicei Tavak meseszép zuhatagai, festői szépségűek akár csak a nemzeti parkot körül vevő települések.


Kondorosi Ferenc az Új Rend Kormánybiztosa, által előterjesztett KRESZ szabályozásának véleményezésére felkéltük Sarkadi Zsoltot a CAR-MAN Autósiskola vezetőjét.


Ma délelőtt 11 órákkor vettek végső búcsút Dr. Sikari-Kovács Andrástól családtagjai, barátai, ismerősei.


Őszi lakás dekoráció! - 2008. 09. 03. 22:10:00
” Itt van az ősz, itt van újra” - a nyaralás után visszatérve otthonunkba, gyermekünket elvién a tanévnyitóra szembesülünk, hogy ismét menthetetlenül beköszöntött az ősz!


Mozogj Magyarország! - 2008. 09. 03. 22:10:00
GILDA MAX mozgásközpontok szakmai igazgatója, közös összefogásra hívta az ország wellness és fitness szolgáltatóit.


2008.09.04-én lakossági fórumot tart Dr. Iványosi Szabó András alpolgármester a Rákóczi út tervezett átépítéséről.


2008. Szeptember 3. hétvégéjén indul Soltvadkerten az Atilla Király Népfőiskola.


A Black Cat Pub állandó és folyamatosan ital akciókkal várja már meglévő és leendő kedves vendégeit.


A mai kezdéskor a nemzetközi devizapiacokon ismét gyengült a forint. A forint-euró árfolyam 239,50-es értékig esett vissza a tegnapi zárónaphoz képest. Számítások szerint, a forint megközelíti a 240-es határt, amire június első felében volt csak példa.


A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft 2008. július 31-én fél 5 órai kezdettel elindította weboldalán a MÁV-os ügyfelek számára az átkötéseket biztosító kalkulátor programot.


2008. szeptember 1-jén együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.


Gyengülő forint - 2008. 09. 01. 22:10:00
A mai nap folyamán a bankközi devizapiacon a forint gyengülése volt érezhető. . .


Nagymami cicája - 2008. 09. 01. 21:09:00
Sokan vagyunk úgy, hogy az esti mese, melyet gyermekünk már nagyon vár komoly problémát okoz számunkra. Most mi segítünk, hogy minden napra egy újabb mesét tudjon mondani gyermekének...


A Magyar Pergetőhorgászok Egyesülete immár harmadik alkalommal rendezi meg hagyományteremtő pergető versenyét. Jellegét tekintve páros, csónakból történő, kizárólag ragadozó halakra. Nevezhet bárki, aki érvényes állami horgászengedéllyel rendelkezik.


A versenyhét egy szuper szatelittel kezdődik, majd kedden a főversennyel folytatódik. A játékhét alatt további három közepes nevezésű verseny kerül megrendezésre.


Indul a Póker Akadémia Rádió! - 2008. 09. 01. 21:09:00
2008.09.02-án kedden 21:00-kor egy tesztadás keretében a Póker Akadémia elindítja első online rádió adását. A tesztadás várhatóan 1-1,5 órás terjedelmű lesz. A későbbiekben előreláthatóan heti egy alkalommal keddenként várjuk szeretettel azon hallgatókat, akik érdeklődnek a pókeres témák, illetve a sikeresebb játékosok beszámolói iránt.


Red Colt Garden hétvégi ajánlata - 2008. 09. 01. 20:08:00
Következő Party-k!


Idén is lesz Moziünnep! - 2008. 09. 01. 19:07:00
Idén a megszokottnál kicsit később, 2008. szeptember 25-28 között lesz az a négy nap, amikor nem lesz érdemes aludni, csak moziba menni!


Kodály Zoltán, Szilády Károly, Katona József


Dr. Zombor Gábor polgármester átadta a Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése által adományozott díjakat és elismerő címeket az idei év kitüntetettjeinek.


Kecskemétről - 2008. 09. 01. 18:06:00
Kecskemétet a magyar városfejlődés egyik legérdekesebb példájaként tartják számon.


Idén is lesz Moziünnep! - 2008. 09. 01. 15:03:00
Idén a megszokottnál kicsit később, 2008. szeptember 25-28 között lesz az a négy nap, amikor nem lesz érdemes aludni, csak moziba menni!


Kecskeméti Planetárium - 2008. 09. 01. 2:02:00
Nappal és zuhogó esőben is a kupolára varázsolhatjuk akár a tízezer évvel ezelőtti csillagos eget. Szemléltetjük az égitestek mozgását, mutatunk a világ legnagyobb távcsöveivel készített színes felvételeket, űrszondák televízióadásait, közelképeket.


Kemencés csülök - 2008. 08. 31. 23:11:00
Kert Pizzéria specialitása, ajánljuk mindenkinek


Könnyű őszi gyümölcssaláta - 2008. 08. 31. 23:11:00
Egyszerű és könnyen elkészíthető desszert


Kecskeméti részeges pecsenye - 2008. 08. 31. 17:05:00


Vörösboros dió saláta - 2008. 08. 31. 17:05:00


Kert Pizzéria - 2008. 08. 31. 17:05:00
Kecskemét hangulatos kertvárosi részében a Petőfi városban található „ Kert Pizzériába”, már korábban is beültünk barátainkkal, egy-egy kötetlen hangulatú beszélgetésre, vagy rendeltünk házhoz pizzát, amikor kedvesemmel egy jó film mellől már nem volt kedvünk kimozdulni . . .


Bár mindannyian egyetértünk mégis szükséges rosszként kezeljük a gyermekülést, mely minden kisgyermekes családban állandó kérdésként felmerül. Most néhány tippet adunk a helyes elhelyezésével kapcsolatban.


Zsírégetés csokoládéval - 2008. 08. 31. 17:05:00
Szinte abszurdként hangzik – mégis igaz a csokoládé zsírégető hatása!


Bor Etikett: - 2008. 08. 31. 16:04:00
BORIVÓKNAK VALÓ TÍZPARANCSOLAT


Duna Borrégió - 2008. 08. 31. 16:04:00
A Duna és a Tisza közötti területen, három egymással összefüggő, nagy kiterjedésű borvidék alkotja az Alföld régiót.


Városháza, Kecskemét - 2008. 08. 31. 16:04:00
A szecessziós stílusú városháza 1892-1896 között épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint. A külső majolikadíszek a Zsolnay-gyárban készültek. A közgyűlési teremben Székely Bertalan freskója látható.


Iskolakezdés- tinédzser a gyermekem! - 2008. 08. 31. 15:03:00
Tizenéves gyermek édesanyaként nem könnyű a helyzetem, viszont tudok ajánlani néhány tippet, melynek segítségével könnyen átvészelhetővé tehetjük ezeket a nehéz éveket . . .


Babakonyha! - 2008. 08. 31. 15:03:00
A főzés és a főzést imitáló játékok ősidősek az emberiséggel! Mindannyian emlékszünk arra, hogy gyermekként, hogyan játszottunk felnőttet! A gyermekek már az ókorban is szívesen játszottak főzőcskézést, ezt a korabeli régészeti feltárások is bizonyították!


A gyermek szoba színvilága! - 2008. 08. 31. 15:03:00
A színek életünk meghatározó részei, már a kora gyermekkortól meghatározzák életünket, hangulatunkat, ízlésvilágunkat.


A kereskedelmi bankok és egyéb pénzintézetek termékei közötti útvesztőben segítenek eligazodni a hiteltanácsadók.


Deviza és forint alapú hitel, közjegyzői okirat, annuitásos és halasztott tőketörlesztés, hitelbiztosítéki érték, hiteldíj, önerő…