fresssh
fresssh
Ma Ivó, Milán napja van!
2012. május 19. Szombat

Harc a narancsbőr ellen

A narancsbőr manapság korra és testalkatra tekintet nélkül nagyon sok nőnek okoz problémát. Mindannyian feszes és sima bőrre vágyunk, különösen most válik hangsúlyossá bőrünk állapota a tavasz és a nyár közeledtével.

Harc a narancsbőr ellen

A narancsbőr elleni harc első lépése annak megállapítása, hogy milyen stádiumban van a bőrünk.

Három stádiumot különböztetünk meg:

  • első fokozatú narancsbőrről akkor beszélhetünk, amikor a bőr felülete még látszólag egyenletes, de két ujjunkkal összenyomva már láthatóak a cellulitra utaló apró elváltozások a bőrfelszín alatt.

  • második fokozatú narancsbőr esetén bőrünk fekvő helyzetben még tökéletesen simának látszik, de felállva már észlelhetjük a tüneteket, anélkül, hogy a bőrt összenyomnánk.

  • harmadik fokozatban már fekve és állva is határozottan látszik a narancsbőr. Képes eltorzítani a testkontúrokat, és ruházaton keresztül is észrevehető.

Az első fokozatú narancsbőr esetében elegendő lehet helyi, krémmel való kezelés. A második és harmadik fokozat esetében, amely a legtöbb nőt érint, azonban már szakember és személyre szabott kezelés szükséges, ne várjunk látványos javulást csupán a krémektől.

A narancsbőrrel szemben az egyik leghatékonyabb eszköz, a géppel végzett vákuumkezelés. Ez a módszer  kíméli a kötőszöveteket, a kezelés fájdalommentes,. 80%-ban képes eltüntetni a meglévő narancsbőrt.

A vákuumkezelés fokozza a nyirokáramlást és a vérkeringést. A kezelés megerősíti a laza kötőszöveteket, visszaállítja azok rugalmasságát, és így a bőr feszesebb lesz. A vákuum ereje a felszippantott zsírsejteket széttördeli, és kiszippantja a lerakódott méreganyagokat. A kisebb zsírsejtek, és a méreganyagok aztán a nyirokrendszer segítségével távoznak a szervezetből.

Fontos, hogy a gépi vákuumozásnak kúraszerűen, heti két-három alkalommal van hatása. 8-10 kezeléssel igen látványos eredmény érhető el.

Emellett nem hanyagolható el az étkezés sem. Általános táplálkozási jó tanácsokkal tele a padlás, ha igazi eredményt szeretnénk elérni, szakképzett dietetikus segítségével személyre szabott, speciális, cellulit elleni étrendre van szükség. Cellulit kúránk sikerét az egészségügyi állapotfelmérést követő gépi kezeléssorozat és a személyre szabott étrend garantálja!

Feltöltve: 2009. 03. 10. 8:08:00

Vissza a főoldalra