Borostás és gyûrött arca,

életbarázdákkal szántva.

Szemében vibrál méla bú.

keserû, csendes, halk szavú.

Széltõl cserzett, eres kezek,

szelíden felém intenek,

Kezében a Flaszter újság,

abba sok-sok nyomorúság.

Gyûrött lapok, gyûrött évek,

- Hölgyem... én már nem remélek,

flasztert rovom, egész napon,

már csak ez a feladatom.

Hátam mögött ötvenhat év,

a nyomorból kijut elég.

Diplomám is van ám kérem,

volt családom, feleségem.

Kertes házam is volt nékem,

még is elcsúsztam a jégen.

Feleségem cserben hagyott,

két gyerekem hazát váltott.

Nincsen munkám, nincs kenyerem,

itt vergõdök a flaszteren.

Már leírtak, elkapáltak,

jaj de sokszor megaláztak.

Rendszerváltás padlóra tett,

már munkát sem remélhetek.

Drága hölgyem... szépen kérem,

vegyen egy újságot tõlem! -

Megveszem hát ezt a lapot,

sajnos munkát nem adhatok.

Versemmel õt megsiratom,

(és) a Flasztert olvasgatom.