2009.április 27.
Kos
március 21-április 20.
Bár lendületesen kezdődik a hét, egyre több problémába ütközöl, ami lassan, de biztosan feltorlódik előtted, és vaskos gátat szab terveidnek. A hét második felében azonban rendeződni fognak ügyeid, és hamar visszatérsz majd a megszokott kerékvágásba. Addig azonban türelem – rózsát terem!
Bika
Á
prilis 21-május 20.
Kicsit fáradt lehetsz mozgalmas hétvégéd után, de energiád nem apad el teljesen. Nagy erőbedobással látsz neki új feladataidnak, és ennek eredményeképpen sikerekre is számíthatsz. Lendületedet nehéz lenne most letörni. De ne is hagyd elveszni, hiszen nagy dolgokra lehetsz most képes.
Ikrek
május 21-június21.
Hóbortjaid csillapodni látszanak, kezded végre komolyan venni embertársaidat, és az elvégzendő feladataidat. Családoddal sikerül tisztáznod a korábbi félreértéseket. Munkahelyeden megszűnik a káosz, és környezeted hangulata is sokkal jobb lesz. Szép lassan kitisztul körülötted minden.
Rák
június 22-július22
Nagyon lekötnek most szerelmi életed apró részletei. Könnyen megtörténhet, hogy napközben gyakran elkalandozol, nehezen tudsz koncentrálni. Szórakozott vagy, és jó kedélyű. Legszívesebben egész nap csak álmodoznál. Próbáld rendszerezni gondolataidat, és életedet megfelelő mederbe terelni.
Oroszlán
július 23-augusztus 22
A mai nap fáradtabbnak érezheted magad. Talán rosszabbul aludtál, vagy továbbra is nyomasztanak hétvégi gondolataid. Ennek ellenére örülsz annak, hogy elkezdődött a hét, mert végre szembenézhetsz a megoldatlan feladatokkal. Az Oroszlán egyébként is a munkába temetkezik, ha gondja van.
Szűz
augusztus 23-szeptember 22
Nagyon nyitottan és rugalmasan tudod kezelni a mai feladatokkal járó nehézségeket. Feletteseid, munkatársaid nagyra értékelik hozzáállásodat, és örömmel bíznak rád olyan feladatokat is, melyek révén újra bizonyíthatod rátermettségedet. A kihívásokkal való megbirkózással erősíted önmagad.
Mérleg
szeptember 23-október 22
Ne keseredj el, ha úgy érzed, mintha egy nagy szürke felhő lebegne a fejed fölött. Látszólag rosszul alakulnak az ügyeid, mégis pozitív irányba befolyásolják az elkövetkezendő napok alakulását. Sokszor pont azok a dolgok tesznek bennünket erőssé, amelyek pillanatnyilag terhünkre vannak.
Skorpió
október 23-november 22
Gyors reakciókészséged előnyödre válik. Előfordulhat, hogy olyan lehetőséghez jutsz, amit mások már rég kiterveltek, de a megvalósítás fázisával még nem jutottak el a célig. Ezzel szemben, te gyorsan felismered a kivitelezhetőség legjobb formáját, így mindig megelőzöd versenytársaidat.
Nyilas
november 23-december 21.
Rendkívül ügyes vagy mostanában. Sokan dicsérnek. Gyorsan és alaposan végzed munkádat, magánéletedben is szívesen intézed a lakás körüli teendőidet. Aktív vagy, éles az eszed, és ezt hatékonyan ki is használod. Törekedj arra, hogy ez az állapot maradjon még egy ideig, szükséged lesz rá.
Bak
december 22-január 20
Készülnöd kellene a következő napokra, hisz olyan feladatok várnak rád, amely nagy koncentrációt igényel. Pihenéssel, kikapcsolódással, és a feladatok rendszerezésével, priorizálásával elejét veheted annak, hogy néhány apró, de fontos részlet kimenjen a fejedből. A rendszer sohasem árt.
Vizöntő
január 21-február 18
Humoros hangulatban vagy, szívesen ugratod a családtagokat, barátokat. Vigyázz arra, hogy milyen szituációban vagy komolytalan, mert előfordulhat, hogy akarva akaratlanul megsértesz valakit, aki épp nem képes rád hangolódni. Ha meggondolatlanul szólsz, könnyen szerezhetsz ellenséget.
Halak
február 19- március 20.
Romantikus lélek vagy, és nagyon mélyen át tudod élni a szerelmet. Képes vagy teljes depresszióba süllyedni, ha egy kapcsolatod megszakad, vagy bármilyen csalódás ér. Elképzelhető, hogy féltékenység lesz úrrá rajtad, ami gyanakvóvá tesz. Ez azonban megmérgezi a legjobb kapcsolatot is.
Feltöltve: 2009. 04. 27. 11:11:00
Vissza a főoldalra