fresssh
fresssh
Ma Ivó, Milán napja van!
2012. május 19. Szombat

A hit útján

A napokban egy ismerősöm mesélte, hogy tavaly nyáron pórul járt amiatt, hogy túlzottan hitt a technikában.

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent  a

tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben

zárva tartották  az  ajtót. Belépett,  és  így szólt  hozzájuk:  "Békesség

nektek!" Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az  Úr

láttára öröm töltötte  el a tanítványokat.  Jézus megismételte:  "Békesség

nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." E szavak

után rájuk  lehelt,  és így  folytatta:  "Vegyétek a  Szentlelket!  Akinek

megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer,  s akinek nem bocsátjátok  meg,

az nem nyer bocsánatot."

A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük,

amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: "Láttuk

az Urat." De ő így szólt: "Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha  nem

érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel  oldalát,

én nem hiszem!"

Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük.

Ekkor  újra  megjelent  Jézus,  bár  az  ajtó  zárva  volt.  Belépett   és

köszöntötte őket: "Békesség nektek!"  Tamásnak pedig ezt mondta:  "Nyújtsd

ide az ujjadat  és nézd a  kezemet! Nyújtsd  ki a kezedet  és érintsd  meg

oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem  hívő!" Tamás így válaszolt: "Én  Uram,

én Istenem!" Jézus ezt mondta neki:  "Most már hiszel, Tamás, mert  láttál

engem. Boldogok, akik  nem láttak, és  mégis hisznek!" Jézus  még sok  más

csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek  megírva

ebben a  könyvben.  Ezeket  viszont  megírták,  hogy  higgyétek:  Jézus  a

Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.

Jn 20,19-31

Elmélkedés:

A hit útján

A napokban egy ismerősöm  mesélte, hogy tavaly  nyáron pórul járt  amiatt,

hogy túlzottan  hitt  a  technikában. Az  történt  ugyanis,  hogy  autóval

szeretett volna el menni egy olyan helyre, ahol még sosem járt. Betáplálta

a műholdas  navigációs  rendszerébe a  címet,  s ettől  kezdve  követte  a

szerkezet utasításait, amelyek pontosan megmondták neki, hogy mikor milyen

irányba kell fordulnia. Már csak néhány kilométerre volt a céltól,  amikor

fogyni kezdett  a  normális  út, és  csakhamar  egy  kukoricaföld  közepén

találta magát, mert a gép egy mezőgazdasági útra vezette. Persze mások  is

panaszkodtak már, hogy ehhez hasonlóan  a gép rossz irányba vezette  őket.

Az eset tanulsága az, hogy eljön az a pillanat, amikor jobb, ha az ember a

saját szemének hisz, mint egy gépnek vagy technikai eszköznek.

A navigációs szerkezetekkel persze az ellenkezője is könnyen előfordulhat.

Az ember azt  gondolja, hogy ő  jobban tudja, hogy  merre kell menni,  nem

hallgat a gép szavára, s éppen a saját hitetlensége miatt kerül a szakadék

szélére. Utólag azért belátja, hogy hibázott és szerencsésebb lett  volna,

ha figyelembe veszi az útmutatást.

Húsvét 2. vasárnapján az evangéliumban Tamás apostolról hallottunk, aki  a

kételkedése, a hitetlensége miatt vált híressé. A történet szerint  amikor

apostoltársai és a tanítványok elmondták  neki, hogy megjelent számukra  a

feltámadt Krisztus, akkor ő  ezt nem hitte el  nekik. Ezt mondta:  "Hacsak

nem látom  kezén  a  szegek  nyomát, ha  nem  érintem  ujjaimat  a  szegek

helyéhez, és  nem  tapintom meg  kezemmel  oldalát, én  nem  hiszem!"  (Jn

20,25). Amikor nyolc nappal később újra megjelenik Jézus, akkor  teljesíti

a kételkedő apostol kérését.  Látni szeretnéd a  szegek nyomait? Jöjj,  és

lásd! Meg akarod érinteni a  sebhelyeket? Gyere és érintsd meg!  Szeretnél

te is eljutni a hitre? Nyisd ki szívedet és higgy!

Tamás apostol magatartása megerősíthet minket kételkedéseink közepette. Ha

őt,  Jézusnak  egy  közvetlen  tanítványát,  egy  meghívott  apostolát  is

megkísérti a  kételkedés, de  Jézus képes  megadni neki  a hit  ajándékát,

akkor mi is megkaphatjuk  a hitet. Bizonytalanságainkat,  kételkedéseinket

Jézus eloszlatja.

Fontos tanulság lehet az is, hogy Tamás valójában nem a hitetlenség  útját

járja, hanem a  hit útján halad.  Ez az út  sokszor éppen a  kételkedésből

vezet a  hit  felé.  Jézus  nem hagyja  Tamást  magára  ebben  a  küszködő

állapotban, és  nekünk is  segítségünkre siet,  amikor meginog  a  hitünk.

Jézus segít minket, hogy eljussunk a  benne való hitre. A hit  hitvallásra

készteti Tamást. Így szól: "Én Uram, én Istenem!" (Jn 20,28). A  feltámadt

Jézussal való  találkozás és  a  hitre való  eljutás bizonyára  minket  is

hasonló hitvallásra indít.

Ezen a ponton érdemes még egy  gondolatot szentelni annak a témának,  hogy

napjainkban sokan ésszerűtlennek tartják a hitet és egyenes szembeállítják

egymással az emberi  értelmet és  a hitet.  Azt gondolják,  hogy a  dolgok

értelme pusztán emberi értelemmel is mindig felismerhető és nincs  szükség

a hitre. E  téves gondolkodás  hátterében többek  között az  áll, hogy  az

emberi gondolkodás és megismerés célja, hogy az ember felfedezze a  dolgok

értelmét, pedig valójában minden  megismerésünkkel az igazságot  keressük.

Mind értelmünk, mint hitünk a legfőbb igazságnak, Istennek a megismerésére

törekszik.

Befejezésül néhány  gondolat még:  Tudás utáni  vágyunk semmit  nem ér  az

igazság megismerésének vágya nélkül. Kutatásaink és kereséseink semmit nem

érnek, ha nem ismerjük  fel és nem állunk  meg a felfedezés  pillanatában.

Emberi erőfeszítéseink és tevékenységeink mit sem érnek, ha nem a szeretet

irányítja őket. Emberi  gondolkodásunk semmit nem  ér az Istentől  sugallt

bölcsesség nélkül.  Vajon egész  életünk mennyit  ér hit  nélkül és  Isten

nélkül?

(Horváth István Sándor)

Imádság:

Áldalak téged, dicsőséges Atya! Íme,  amit hittem, azt most látom!  Amiben

reméltem,  azt  most  birtoklom!   Amit  óhajtottam,  azt  most   magamhoz

ölelhetem! Ajkam  és  szívem  téged vall  meg,  lényem  legmélyéből  feléd

törekszem. Megyek, igen, megyek hozzád, egyedül igaz Isten.


Evangelium minden nap

http://evangelium.katolikus.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu

http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Feltöltve: 2009. 04. 19. 10:10:00

Vissza a főoldalra