fresssh
fresssh
Ma Ivó, Milán napja van!
2012. május 19. Szombat

A láthatatlan világ felé

Egy óra vakság fel tudná nyitni a szemed? - Ezzel a kérdéssel hívják a látogatókat a Láthatatlan kiállításra.

A láthatatlan világ felé

Abban az  időben  azok  között, akik  felzarándokoltak,  hogy  az  ünnepen

imádják Istent,  volt néhány  görög  is. Ezek  odamentek Fülöphöz,  aki  a

galileai Betszaidából  származott,  és  kérték:  "Uram,  látni  szeretnénk

Jézust." Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek,

és megmondták  Jézusnak.  Jézus  ezt  válaszolta:  "Eljött  az  óra,  hogy

megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem

hull a  földbe,  és el  nem  hal, egyedül  marad,  ha azonban  elhal,  sok

gyümölcsöt hoz.  Aki szereti  az  életét, elveszíti  azt, de  aki  gyűlöli

életét ebben  a  világban, az  megmenti  azt  az örök  életre.  Aki  nekem

szolgál, kövessen engem,  és ahol én  vagyok, ott lesz  a szolgám is.  Aki

nekem szolgál, azt becsülni fogja az  Atya. Most megrendült a lelkem.  Mit

is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az

óráért jöttem. Atyám,  dicsőítsd meg  nevedet!" Erre  hang hallatszott  az

égből: "Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem." A tömeg, amely ott  állt,

ennek hallatára  azt gondolta,  hogy mennydörgött.  Mások így  vélekedtek:

"Angyal beszélt vele." Jézus megmagyarázta nekik: "Nem miattam hallatszott

ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek

a világnak  a fejedelmét.  Én pedig,  ha majd  fölmagasztalnak a  földről,

mindenkit  magamhoz  vonzok."  Ezt  azért  mondta,  hogy  jelezze,  milyen

halállal fog meghalni.

Jn 12,20-33

Elmélkedés:

A láthatatlan világ felé

Egy óra vakság fel  tudná nyitni a  szemed? - Ezzel  a kérdéssel hívják  a

látogatókat a  Láthatatlan kiállításra.  Általában  azért megyünk  el  egy

kiállításra,  hogy  megcsodáljuk  egy-egy  világhírű  művész  festményeit,

szobrait vagy  egyéb  alkotásait.  Más  kiállítások  a  környezetünket,  a

tudomány  világát  vagy  éppen  a  technika  fejlődését  mutatják  be   az

érdeklődőknek. E kiállítások megtekintéséhez mindenképpen szükségünk van a

szemünkre. A  láthatatlan  kiállítás  azonban nem  tartozik  a  szokványos

tárlatok közé. Itt az ember  majdnem minden érzékszervét, tehát  hallását,

szaglását, tapintását  és ízlelését  használhatja az  eligazodáshoz és  az

információszerzéshez, csak éppen a látását nem. A láthatatlan kiállítás  a

látó embereket vezeti be a nem látók, a vakok világába. Aki vakon  rábízza

önmagát egy  igazi  vakra és  vállalja,  hogy végigvezessék  a  koromsötét

termeken, egy új  világot fedezhet  fel. Itt  szó szerint  igaz, hogy  vak

vezet világtalant. Nincs világítás és nincs  fény. Így élhetik át egy  óra

erejéig a  látók  a  nem  látók  mindennapjait.  A  teljesen  elsötétített

termekben  megtapasztalhatják,   hogy   a  legegyszerűbb   dolgok   milyen

nehézségeket okozhatnak a vakoknak, de azt is, hogy a látás hiánya  mégsem

jelent számukra boldogtalanságot.  A kérdés találó:  vajon egy óra  vakság

fel tudná nyitni a szemünket?

A láthatatlan kiállítás látogatói gyakran  elmondják a vezetés után,  hogy

egy kicsit megváltozott  felfogásuk az életről,  és jobban értékelik  azt,

amit korábban természetesnek tartottak. Miként a nem-látás képes  komolyan

elgondolkoztatni a látókat, ugyanígy  egy-egy dolognak a látása,  látványa

is képes erre. A mérhetetlen  szegénységnek, a súlyos betegeknek vagy  más

emberi nyomorúságnak a  látványa számos ember  embert gondolkoztatott  már

el, akik aztán ezen élmény hatására hősies lelkülettel egész életüket arra

szentelték, hogy segítsenek ezeken a szerencsétlen embereken.

Az evangéliumban  arról  hallottunk,  hogy  a  Jeruzsálembe  érkező  görög

zarándokok látni  szeretnék Jézust.  Az Isten-látás  vágya nem  előzmények

nélküli a szentírásban. Az ember nem elégszik meg azzal, hogy hallja Isten

szavát és megcsodálhatja  Isten művét a  teremtett világban. Ennél  többre

vágyik, látni akarja  az Istent, ez  a vágy azonban  nem mindig  teljesül.

Istent  csak  az  láthatja,  akinek  megmutatja  magát.  A  rejtőző  Isten

felismeréséhez hitre van szükség.

Az ószövetségi  idők rejtőző  Istenéhez  képest az  újszövetség  hallatlan

újdonsága az, hogy Jézusban láthatóvá vált az Isten. Születése, e  világra

érkezése olyan dolog, amit korábban ember soha nem látott, s amely békével

tölti  el  az  embert.  A  templomi  bemutatáskor  az  öreg  Simeon  lelke

megnyugszik, mert  szemei meglátták  az  üdvösséget hozó  Gyermeket  (vö.:

2,30). A korábbi  időkben sok  próféta és  sok igaz  ember szerette  volna

látni a Megváltót, de nem  láthatták. Akik viszont most hittel  tekintenek

rá, azok  meglátják  benne a  Megváltót.  Mindennek fényében  már  másként

olvassuk és értelmezzük  Jézus azon csodáit,  amikor vakokat gyógyít  meg,

visszaadván nekik a szemük világát. E  csodáknál ugyanis nem csak a  testi

betegség megszüntetéséről van szó, hanem a lelki szemek felnyitásáról  is.

S itt értjük meg  azt is, hogy Jézus  miért nevezi vak vezetőknek  azokat,

akik nem látják meg benne az Isten küldöttét.

Vajon mennyire él bennünk az Isten látásának vágya? Vajon az egykori görög

zarándokokhoz hasonlóan  feltör-e szívünk  mélyéből  a vágy,  hogy  lássuk

Jézust? Szeretnénk-e látni őt? Akarjuk-e őt nézni? Szeretnénk-e  szemlélni

Arcát? S vajon megváltozik-e a szemlélés révén gondolkodásunk és  életünk?

A  nagyböjti  időszak  lehetőséget  ad  nekünk,  hogy  Urunk  szenvedését,

kereszthordozását és halálát szemlélve felkészüljünk arra, hogy  húsvétkor

láthassuk majd és hittel felismerhessük a Feltámadottat.

Befejezésül kanyarodjunk  vissza még  egy gondolat  erejéig a  Láthatatlan

kiállítás példájához.  A  látogatókat  igazi megnyugvás  tölti  el  akkor,

amikor a láthatatlan világból visszakerülnek a látható világba. A  vallási

életben, a hit világában ez egy kicsit másként van. Jézus a látható  földi

világból visszatért a mennybe, ahonnan  jött, visszatért a számunkra  most

még láthatatlan világba. A halandó,  földi ember számára láthatatlan ez  a

világ. Ha  földi életünkben  e láthatatlan  világ felé  törekszünk,  akkor

feltámadásunk után ebben a  világban láthatjuk meg  az Istent. Akkor  majd

mirajtunk is beteljesedik Jézus szava: "Boldogok a tisztaszívűek, mert  ők

meglátják Istent" (Mt 5,8). Látni az igaz Istent: ez a mi boldogságunk, ez

az örök élet boldogsága.

(Horváth István Sándor)

Imádság:

Uram Jézus,  tedd kezed  a szememre,  hogy elkezdjem  tisztán látni  ne  a

látható, hanem  a láthatatlan  dolgokat.  Nyisd meg  szememet, hogy  ne  a

jelenbe, hanem  a  jövőbe  tekintsek. Tedd  szívem  tekintetét  átlátszóan

tisztává, hogy lélekben Istent szemléljem.

Feltöltve: 2009. 03. 29. 10:10:00

Vissza a főoldalra