A boncolás eredményét pénteken délután hozták nyilvánosságra.
Az elhunyt énekes nem erőszakos bűncselekmény áldozata lett. A halál okát a négy-hat hetet igénybevevő toxikológiai vizsgálat után állapíthatják meg. Az amerikai sajtó gyógyszer túladagolásról ír, sőt családtagra hivatkozva azt is közölték, hogy az énekes, aki erős fájdalomcsillapítókon élt, egy órával halála előtt is morfium és heroin tartalmú Demerol injekciót kapott.
A rendőrség kihallgatja Jackson háziorvosát, aki a házban tartózkodott, amikor a sztár összeesett, és aki maga is kétségbeesetten próbálta újraéleszteni betegét. A helyszínre érkező mentők már halottnak akarták nyilvánítani Michael Jacksont, s csak orvosa kérésére szállították kórházba.
Míg korábban alkohol és kábítószer túladagolásban „hullottak" a sztárok (többek között Brian Jones, Jimi Hendrix, Elvis Presley, Kurt Cobain, Heath Ledger), manapság egyre több az olyan tragikus halál, ami orvosi „segítséggel" és felügyelettel történik. Az orvos vagy beadja a derekát a sztár páciens követeléseinek, és mindent felír, amit az szeretne, vagy maga is hajlik a túlgyógyszerezésre. Teszi mindezt nem kis fizetésért: jelenleg a két évvel ezelőtt elhunyt celebrity, Anna Nicole Smith orvosai ellen folyik bűnügyi eljárás gyógyszerek felírása és túladagolása miatt.
Michael Jackson halálának hírét döbbenet fogadta szerte a világon, az emberek nemcsak a televízióhoz, hanem az internetes oldalakhoz, facebookhoz, twitterhez is fordultak információért: Obama elnökké választásának napja óta nem használták ennyien az internetet Amerikában, mint tegnap délután.
Nemcsak karrierjének főbb állomásain - indianai szülővárosában, New Yorkban, Las Vegasban, Los Angelesben, New Orleansban - de a többi amerikai városban is spontánul emlékeznek a rajongók virágokkal, plakátokkal, virrasztással, zenével, "moonwalk" tánctalálkozóval. A gyász feltehetően fokozódik, amikor a család bejelenti a temetés napját, de sohasem fogja megközelíteni a Diana hercegnő halálakor tapasztalt tömeghisztériát, vagy azt a döbbenetet, amit John Lennon New York-i meggyilkolásakor éreztek az amerikaiak.
Nem véletlen, a felpörgetett világban az amerikaiak újabb és újabb ideálok után kutatnak, és gyorsan felejtenek. Jackson fénykorát a nyolcvanas években élte, igazi rajongótábora is a negyven-ötvenévesek között kereshető, akik már nem sikoltoznak vagy zokognak.
Bár Jackson bőkezű filantrop volt, aki 39 jótékonysági szervezetet támogatott, a közélettől távol tartotta magát. Bármennyire is szeretnék sokan saját hősükként ünnepelni, bármennyire is dicsérik a fekete vezetők, Jackson nem vett részt semmiféle politikai küzdelemben, polgárjogi harcban. Sokkal inkább két kultúra - a fehér és fekete - közötti hídnak érezte magát, mint a szinesbőrűek kulturális követének. Gyakori műtétei, külsejének örökös váltogatása is súlyos identitás zavarra enged következtetni; mintha gyökereitől akart volna megszabadulni.
Már életében is sokszor emlegették, hogy a pop királyát haszonlesők hada vette körul. Ez halála után sem változott. "Közeli barátok" ezrei tűnnek föl, hogy élményeiket jó pénzért megosszák, jogi, orvosi, pop szakértők elemzik vég nélkül a Michael Jackson-jelenséget. Ezek után felüdülés olvasni Barack Obama, Steven Spielberg, Martin Scorsese, Elizabeth Taylor, Celine Dion, Diana Ross elismerő szavait.
Feltöltve: 2009. 06. 27. 11:11:00
Vissza a főoldalra