fresssh
fresssh
Ma Ivó, Milán napja van!
2012. május 19. Szombat

A sör egyenes út a rákhoz?

A nagyivóknál, főleg a sört fogyasztóknál jelentősen megnő az agresszív prosztatarák kialakulásának veszélye – derült ki egy új tanulmányból. Emellett azzal is számolniuk kell, hogy a prosztatarák megelőzésére használt szer, a finasterid hatástalan marad náluk.

A sör egyenes út a rákhoz?

Alan R. Kristal, a Fred Hutchinson Rákkutató Központ daganatmegelőző programjának társvezetője munkatársaival több, mint 10 ezer férfi vizsgálata alapján jelentette ki, hogy a hetente legalább öt nap napi 50 gramm tiszta szesznél többet fogyasztók (ez megfelel négy felesnek) kétszer akkora kockázatnak vannak kitéve az agresszív prosztatarák szempontjából. A mértékkel ivók és az alkoholt nem fogyasztók esetében nem találtak különbséget. Míg a legtöbb prosztatarák nagyon lassan növekszik, a 10 éves túlélés 100 százalékos és a legtöbb férfi másba hal bele, az agresszív formában szenvedőknél a 10 éves túlélés mindössze 60-70 százalék – mondta el Kristal a Medipressen. A tanulmányban résztvevők nagy része sört ivott, naponta általában hat üveggel, emiatt azonban nem tudjuk, vajon a többi alkohol is növeli-e a kockázatot. Korábban már feltárták az összefüggést az alkoholfogyasztás és más tumorok, a fej-nyaki daganatok, a nyelőcsőrák és az emlőrák között, azonban a prosztatarák kockázata és a nagymennyiségű alkohol fogyasztása közötti kapcsolat bizonyítására még további vizsgálatok szükségesek. Az Amerikai Onkológiai Társaság azonban azt tanácsolja, a rizikó csökkentése érdekében érdemes kevesebb alkoholt inni.

Feltöltve: 2009. 07. 19. 11:11:00

Vissza a főoldalra