Abban az időben: Az apostolok összegyűltek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket. Amikor kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre. Mk 6,30-34

Elmélkedés:

Az Úr útján Két héttel ezelőtt az evangélium kapcsán Jézus Galileából Jeruzsálembe vezető útjáról elmélkedtünk. Ezen az úton a vele találkozó személyek fokozatosan jutottak el annak felismeréséig, hogy ő valóban Isten. Az elmúlt vasárnap szentmiséjének evangéliuma pedig arról szólt, hogy Jézus tanítványokat gyűjt maga köré, akiket később missziós útra küld. Már ekkor felismerhettük, hogy követésére hívó szava, nem csupán az egykori tanítványoknak szólt, hanem nekünk is. A mai evangéliumi szakaszban arról hallottunk, hogy a missziós útjukról visszatérő a küldöttek mesterük közelében megpihennek.

Szent Márk evangélista hallgat arról, hogy mi történt a missziós úton. Leírásából csupán annyit tudunk meg, hogy mindenről beszámoltak Jézusnak, aki észreveszi fáradtságukat. Nem derül ki, hány napig voltak küldetésben, s az sem, milyen pozitív vagy negatív tapasztalatokat szereztek. Márk hallgatása minden bizonnyal tudatos, hiszen elég nekünk arra gondolnunk most, hogy a tanítványok nem a maguk útját járták, hanem Jézus útját. Nem a maguk elképzelései és vágyai ösztönözték őket, hanem azzal a meggyőződéssel mentek, hogy az Úr útján járnak. Ezt az engedelmességet nekik is tanulniuk kellett, ahogyan nekünk is, ha nem a magunk feje után, a saját elképzeléseink útján akarunk haladni, hanem az Isten által számunkra kijelölt úton szeretnénk előbbre jutni.

Az apostolok és a tanítványok számára Jézus követésének útján fontos mérföldkövek azok az események, amikor mesterük a rá váró szenvedésekről beszél nekik, erről tanítja őket. Szenvedésének első megjövendölése Péter apostol meglehetősen heves tiltakozását váltja ki (vö.: Mk 8,31-33), ami arról árulkodik, hogy sem Péter, sem a többiek nem értik még, hová vezet Jézus útja, s az ő útjuk. A második jövendölést követően a tanítványok között versengés tör ki, s arról vitatkoznak, hogy ki a nagyobb közülük (vö.: Mk 9,30-37), ami szintén teljes értetlenségükről tanúskodik. A szenvedések harmadik jövendölésekor sem jobb a helyzet. Ezt követően ugyanis Jakab és János szeretnének kiváltságos helyet biztosítani maguknak Jézus uralmában, ami a többiek neheztelését váltja ki (vö.: Mk 10,32-40). Márk evangélista ebben a három jelenetben azt állítja elénk, hogy az apostolok és a tanítványok mennyire emberi módon gondolkoznak még, mennyire a maguk útján akarnak járni. Egyáltalán nem értik még, hogy Jézus útja a kereszthez vezető út, s a tanítvány útja Jézus keresztjéhez vezető út. Sőt, értetlenségük akkor éri el tetőpontját, amikor elmenekülnek Jézus elfogatásakor, s nincsenek mellette a keresztút során. Tanítványi mivoltukban teljes mértékben csődöt mondanak, s ebből csak Isten kegyelme képes felemelni őket a feltámadás után, amely esemény fényében már megértik Jézus útját és saját útjukat is.

Mindez számunkra azt a tanulságot hordozza magában, hogy Jézus megismerése lehetetlen a kereszt és a feltámadás elfogadása nélkül. A szenvedés és a kereszthordozás Jézus útjának elemei, s ha tanítványai akarunk lenni, akkor fel kell vennünk és hordoznunk kell saját keresztünket. Nagy erő és sok kegyelem rejlik abban, ha Krisztus útját választjuk útnak a magunk számára.

Befejezésül még mondok egy rövid történetet, amelyhez hasonló talán többek előfordult. Pár éve fiatalokkal kirándultunk, gyalogos út volt ez hegyeken, völgyeken, erdőkön át. Jól tudtuk, hogy mi a célunk, s milyen úton érünk célba. Együtt mentünk, egy úton haladtunk, de valahol félúton Eszter (ki más lehetett volna?) kitalálta, hogy más úton kellene tovább menni. Néhányan csatlakoztak hozzá, s más úton indultak tovább, aminek persze az lett a vége, hogy eltévedtek, vissza kellett fordulniuk a tévútról, s csak egy órával később értek célhoz. Saját hibájából tanulva Eszter csak ennyit mondott: „Nem érdemes a magam feje után menni. A más útján való haladás nem jelenti az önállóság feladását.”

Jézus az ő útjára hív minket. Arra szeretne megtanítani, hogy az ő útján járjunk. Van-e hozzá bátorságunk, hogy az ő útján járjunk? (Horváth István Sándor)

Imádság:

Istenünk, Atyánk, sokszor úgy érezzük, hogy nincs helyünk ebben a világban. Sokszor kiszakítjuk magunkat abból az otthonból, amely fölnevelt és emberré érlelt minket, elindulunk és a magunk útját járjuk. Magunkkal visszük az örökséget, hátat fordítunk családunknak, testvéreinknek, eldobjuk hagyományainkat, ősi megtartó szokásainkat, mert azt gondoljuk, hogy mi magunk majd másként és lakhatóbban tudjuk berendezni ezt a világot. Add, hogy felismerjük: visszatérhetünk Hozzád, S ha visszatérhettünk, ne engedd, hogy valaha is elszakadjunk Tőled!