fresssh
fresssh
Ma Ivó, Milán napja van!
2012. május 19. Szombat

Csalás: nemlétező kisgyerekkel kampányoltak az interneten

Nemlétező kisgyerek szervátültetésére pénzt gyűjtő felhívás kering az interneten.

Az akció elindítója a segítséget egy a szombathelyi Markusovszky Kórházban fekvő kilencéves gyereknek kéri azzal, hogy már csak kilenc napja van arra, hogy megműtsék. Állítása szerint a donor is megvan, s már csak százezres nagyságrendű az összeg, amely hiányzik a beavatkozáshoz. A kórház azonban közölte, nincs ilyen beavatkozásra váró kisgyerek.

A csaló, vagy csalók a szombathelyi Markusovszky Kórház onkológiai osztályának főorvosára hivatkozva szerettek volna pénzt gyűjteni a "kisgyereknek". Egy szombathelyi újságíró azonban gyanúsnak találta a leírtakat, s úgy döntött, hogy utánajár a dolognak. „Első olvasatra gyanúsnak tűnt a felhívás, ezért tárcsáztam a Markusovszky kórházat, ahol 2-3 perc alatt sikerült kideríteni, hogy egy átverésről lehet szó, hiszen ők ilyen módon nem gyűjtenek és nincs is ilyen beteg, akinek most gyűjthetnének” – mondta Tánczos Mihály újságíró.

Azt, hogy hány emberhez jutott el, s hogy mennyien vették komolyan az üzenetet, azt nem lehet tudni. Az utca embere szerint az ilyen álakciók csak rontják azok esélyeit, akik valóban segítségre szorulnak.

Az álfelhívásról értesítették a rendőrséget is, de az egyelőre nem derült ki, hogy indítottak-e vizsgálatot a kórház nevével, és a jóhiszemű emberek segítőszándékával visszaélni szándékozó csalók ellen.

Feltöltve: 2012. 02. 22. 6:30:00

Vissza a főoldalra