Július 15-től drágulnak a vonat- és távolsági buszjegyek - átlagosan öt százalékkal kell többet fizetni a közösségi közlekedésért, de vannak távolságok, ahol az áremelés ennél magasabb. Nő a pótjegyek díja is a MÁV járatain.
Az áremelés átlagosan megegyezik az áfaemelés mértékével, de a szükséges kerekítések miatt ez a kisebb összegeknél meghaladja az öt százalékot. Például öt kilométer tarifája 125-ről 135 forintra emelkedik, ez több mint hétszázalékos emelés. Egy száz kilométeres utazás az eddigi 1500 helyett 1590 forintba kerül majd július 15-től, így ez is több az öt százaléknál. A négyszáz kilométer tarifája 4670-ről 4780 forintra emelkedik. Ebben az esetben már öt százaléknál kisebb a drágulás mértéke. Az Intercity pótjegy ára is emelkedik, 390-ről 400 forintra, a garantált ülőhelyre szóló helybiztosítás pedig 130 forintról 140-re drágul. Az elővételben megváltott, konkrét időpontra szóló jegyeket nem érinti a drágulás, azok az érvényességi időn belül felhasználhatók. Az érvényesség első napjának meghatározása nélkül kiadott jegyeket viszont jövő szerdától csak a régi és az új ár közötti különbözet megfizetésével lehet felhasználni - közölte a MÁV Start Zrt. A közlekedési tárca azzal indokolta a lépést, hogy ha nem emelnek árakat, akkor az jelentős bevételkiesést okozott volna a közlekedési
Feltöltve: 2009. 07. 07. 14:02:00
Vissza a főoldalra