Tíz évet töltöttem családommal Olaszországban, 5 évet Milánóban, 5 évet pedig Pármában. Férjem mezőgazdasági gépészmérnök, aki a kinti évek alatt az olasz - magyar gépipari együttműködés területén dolgozott.

Az első időszak a beilleszkedéssel, az új környezet megismerésével, a mindennapok kialakításával telt. Később, amikor a fiam már önálló lett és elsajátította az olasz nyelvet, elkezdtem gondolkodni, hogy mivel tegyem hasznossá magam. Számomra magától értetődő volt az irány: valami, ami a szőlőtermesztéshez, borászathoz kapcsolódik. A kecskeméti Kertészeti Főiskola elvégzése után Katonatelepen, a Szőlészeti Borászati Kutatóintézetben kezdtem dolgozni. Később Olaszországban úgy kerültem a bor közelébe, hogy a 90-es évek elején gyakran tolmácsoltam magyaroknak, akik valamilyen borászati technológia iránt érdeklődve, üzleti céllal érkeztek Milánóba és Pármába. Persze a technológia megismerése, a pincék látogatása mindig borkóstolóval, vendégfogadással zárult. Ez volt az az időszak, amikor a borturizmus kifejezést először hallottam.

Láttam, hogy a borral való foglalkozás, mint kiegészítő turisztikai tevékenység nálunk még gyerekcipőben jár. Olaszországban viszont ezek a szolgáltatásfajták már virágzó, önálló tevékenységként működtek akkor is. Azonban a sok hasonlóság ellenére, ami a magyar és olasz ember karakterét jellemzi, egy dologban erőteljes különbséget éreztem, és néha még most is érzek. Ez pedig az a magától értetődő, természetes, minden erőlködéstől mentes vendégszeretet. A kisvendéglők asztalán állandóan megtalálható a „ház bora”, a fogadós mindig mosolyog és büszkén, de nem öntelten beszél a saját konyhájáról, a saját süteményeiről és a saját borairól. Ott is fizetni kell mindenért, sőt ma már sokkal többet, mint az „euróéra” előtt, de valahogy a „human factor”-nak, az emberi tényezőnek, a munka iránti alázatnak köszönhetően mégis minden arról szól, hogy Te vagy a fontos, a vendég.

Bár saját birtokom sajnos nincsen, és így testközelből, mint kíváncsi vendég tudom csak gyűjtögetni a tapasztalatokat, azért az is motivált, hogy a borturizmus olyan ága a turisztikai szektornak, amelyben fantasztikusan lehet ötvözni a gasztronómiai élvezeteket a borvidékeink sajátos karakterű boraival, a kultúrát a helyi természeti értékekkel, települési tradíciók megismerését új kapcsolatok kialakításával.

Mindig hajlamos voltam a „hittérítő” munkára. Így aztán nem sokkal az után, hogy a Kutatóintézettől eljöttem (1998), magától értetődő volt a döntésem, hogy szervezzek egy borturizmussal foglalkozó nemzetközi konferenciát olasz-magyar előadókkal. Ez volt 2002-ben, Egerben, nőnapon. Azóta sok sikeres konferenciát szerveztem az Olasz Nagykövetség megbízásából, de erre emlékszem legszívesebben.

Azért is, mert ez a konferencia adta a döntő elhatározást számomra, hogy összehozzam az ország különböző borvidékein tevékenykedő borút egyesületek képviselőit.

Akkor még 18 borút egyesület vezetőjével 2002. december 18-án a HNT budapesti székhelyén volt egy első, és számomra a mai napig emlékezetes találkozó. Itt döntöttük el, hogy szövetséget alkotunk, és a külföldi (olasz, francia, osztrák, amerikai) jó példákat alkalmazva felvirágoztatjuk együtt a magyar borturizmust. Ez egy szép álom volt, amit az akkori lelkesedés és tenni akarás meg is valósíthatott volna, ha az idők szele és néhány különleges személyi ambíció nem lassította volna le a lendületet.

Abban töretlenül hiszek a mai napig, hogy az egységes minőségi standardokon alapuló szolgáltatásoknak van jövője. Kicsi és nagy pincészet egyaránt arra kell, hogy törekedjen, hogy ne csak önmagát mutogassa, hanem váljon szerves részévé az adott borvidék turisztikai termékkínálatának. Ehhez azonban az kell, hogy újragondoljuk, ismét együtt, a magyar borturizmus lényegét és szerepét a hazai és nemzetközi piacon.

A Duna Borrégió Borút Egyesület titkára, a Magyar Borutak Szövetségének főtitkára és 2007. decemberétől a Magyar Bormarketing Bizottság elnöke vagyok. Nagyon sok a feladatom, az utóbbi időben a társadalmi tevékenységem szinte háttérbe szorítja a valóságos kenyérkereső munkámat. Pedig azt legalább annyira szeretem csinálni, mint az előbbieket. Hazai és uniós pályázatok írásával, menedzselésével, tanácsadással foglalkozom, és nagy öröm számomra, amikor egy egy eredményes pályázat hatására látom, hogy megbízóim vállalkozása egyre sikeresebb eredményesebb lesz.