Január 1-től megszűnhet a vízumkötelezettség a szerb állampolgárok és az Európai Unió országai között - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök Mirko Cvetkovic szerb miniszterelnökkel közösen, a hétfői megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
Bajnai Gordon hangsúlyozta: Magyarország Szerbia integrációs törekvéseinek egyik legelkötelezettebb támogatója az Európai Unióban, a vízumkényszer eltörlését szorgalmazó országok között az élen állt. A kétoldalú ügyekről szólva a magyar kormányfő kiemelte, hogy a tervek szerint néhány hónapon belül közvetlen Malév-járat indulhat Belgrádba. Mirko Cvetkovic elmondta, hogy megbeszélésükön a központi téma Szerbia uniós csatlakozása volt, de egyeztettek a két ország közötti gazdasági kérdésekről is. Ennek kapcsán a szerb miniszterelnök leszögezte: kormányának hivatali ideje alatt teljes hosszában megépülhet a Budapest-Belgrád autópálya.
Feltöltve: 2009. 07. 06. 17:05:00
Vissza a főoldalra