A lakosságot, a kis fogyasztókat és a közintézményeket ellátó egyetemes áramszolgáltatók közül a DÉMÁSZ és az E.ON emeli a végfelhasználói árat július elsejétől, áfával együtt 6,9, illetve 8,6 százalékkal.
A másik két egyetemes szolgáltató, az ELMŰ és az ÉMÁSZ 2009. augusztus 1-től kapott lehetőséget 5,1, illetve 10,8 százalékos áremelésre. A négy áramszolgáltató 2009 májusában nyújtott be áremelési kérelmet a Magyar Energia Hivatalhoz, a kötelező áramátvétel mennyiségének és árának változása miatt. A kötelező átvétel alá tartozik az áramot és hőt együtt termelő erőművek úgynevezett kapcsolt energiatermelése során előállított áram, valamint a zöldenergia. Az áremelési kérelmet benyújtó cégek a javaslataikban különböző mértékben már figyelembe vették a gázárak októbertől várható csökkentését is. Magyar Energia Hivatal tájékoztatója hivatkozik a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter rendeletére, amely szerint a hivatalnak összehasonlító termékár alapján úgy kell kiszámítania az egyetemes szolgáltatók végfelhasználói árát, hogy az kilowattóránként 1,9 forint árrésre adjon fedezetet. Az összehasonlító (benchmark) ár két elemet tartalmaz: a piaci alapú beszerzési árat, amit a miniszteri rendelet kilowattóránként 15,6 forintban határoz meg, a másik elem pedig a kötelező átvételből származó vásárlás hatása, ami havonta változik.
Feltöltve: 2009. 06. 28. 9:09:00
Vissza a főoldalra