1955-ben Mesztegnyőn születtem, Somogy- megyében. Édesapám akkoriban éppen arra dolgozott honvédelmi egységeivel, és többek között az ő irányításával is szedték össze tűzszerészeivel a második világháborúban visszamaradt taposóaknákat. Két idősebb testvéremmel és édesanyámmal ezt követően is többször költöztünk aszerint, ahová édesapámat helyezték. Végül Budapesten az I. kerületben a budai várban kötöttünk ki. Itt éltem és nevelkedtem fel ebben a gyönyörű környezetben, ahol akár naponta megcsodálhattam a Mátyás-templomban Lotz Károly és Székely Bertalan falfreskóit, a magyar korona másolatát, koronázási palástokat, miseruhákat, a Halászbástya lépcsőin és zegzugos folyosótermein pedig önfeledten fogócskázattam, futkározhattam barátnőimmel, és fedezhettem fel a budai vár alatt lévő kanyargós utcácskákat. Kitűnő tanuló voltam, és kicsi korom óta nagyon szerettem rajzolni. Sajnos azonban nem sikerült bejutnom a Képzőművészeti Szakközépiskolába, ezért szüleim tanácsára az akkor még teljesen újdonságnak számító pályán, a számítástechnika vonalán tanultam tovább a Hámán Kató Közgazdasági Szakközépiskolában. Akkoriban nem igazán vonzott engem ez a tőlem távol eső világ, hiszen én a művészetek iránt érdeklődtem. Lyukkártyarendszerű gépeket tanultunk, és a nagy IBM mágnesszalagos komputerek egész termeket foglaltak el. Ezek semmi hasonlatosságot nem mutattak a mai használatban lévő közismert személyi számítógépekhez, amelyeken ma már bármilyen élvezetes alkotómunkát el tudunk akár otthon is végezni A komputereket akkoriban elsősorban adatfeldolgozásra, használták, és az a világ száraz és érthetetlen volt számomra. Magam sem tudom hogyan és miért, egyszercsak megindult bennem a Világnézetünk alapjai tantárgy kapcsán a világ és annak működése felé való érdeklődés. Érdekelt a csillagászat, a biológia, és különös figyelemmel fordultam a politikai gazdaságtan felé is. A valódi politikát sohasem értettem, mert nem tudtam mi mozgatja, de igazán szerettem volna megérteni. Első munkahelyem sem a számítástechnika felé vitt. Műszaki rajzoló lettem de eközben is élénken figyeltem magam körül a világot, az embereket. Sok kérdés megfogalmazódott bennem, mert sok ellentmondást tapasztaltam magam körül. Van egy bölcs mondás, miszerint amikor az ember nem tudja, hogy merre menjen, akkor térjen vissza oda, ahonnan elindult. A gyökerekhez. Ebben az időben kezdtek el érdekelni az ősi emberi kultúrák. Megihletett az a tény, hogy még napjainkban, a Holdra lépés korában is élnek pl. Dél Amerikában az Amazonas őserdeiben primitív kőkorszaki körülmények között emberek. Elkezdtem bújni az antikváriumban az útleírásokat, néprajzi ihletésű könyveket. Boglár Lajos, Molnár Gábor, Ata Kandó és számos más idegenből fordított könyveket az Amazonas-menti indiánok életéről, az inka, maya és azték kultúrákról, romvárosokról és hamarosan elhatároztam, hogy nekem is ki kell oda mennem. Úgy gondoltam, hogy ifjúsági klubokban vetíthető színes filmeket gyártok majd és összegyűjtöm a pénzt az útiköltségre. De Isten bölcsebb volt nálam. Találkoztam egy dél-amerikai indiánszármazású egyetemista fiúval, aki felkérésemre spanyol nyelvre tanított engem, és ebből a barátságból szerelem és házasság lett. A baba is jött nemsokára, és így történt, hogy házastársammal és kisgyermekemmel együtt 1976 októberében kivándoroltam Dél Amerikába, Bolíviába. Csak két nap repülőút, de a kinn megtapasztalt világ nyomán az ember egyszercsak rádöbben, hogy nem csupán térben repült el, hanem időben is visszarepült az emberi történelemben. Ahhoz, hogy ott az ember be tudjon illeszkedni, teljesen újra kellett születnie. Minden más volt, és minden érthetetlen. Az a világ más alapokra épült világ volt, hiszen Magyarország akkoriban éppen a szocializmust és a kommunizmust építette az itthoni tanítások szerint, én pedig egy olyan világban találtam magamat, ahol ennek hírét sem ismerték. Milyen is volt tehát Bolívia, és milyen is lehet ma is Bolívia? Milyen is lehet egy olyan világ, ahol nem ismerik a mi világunkat, azt sem tudják merre található Magyarország? Nem ismerik sem a népünket, sem a múltunkat, és egyáltalán… még szőke nőt sem láttak soha életükben, mint például amilyen én voltam. Két világ találkozása…. Jelenleg írom visszaemlékezéseimet, amelyet kellő támogatottság megléte esetén könyv formájában szeretnék megjelentetni. Régen visszatértem már ebbe a mi kis országunkba, de megrendülve látom milyen nehéz helyzet alakult ki itt mára mind gazdaságilag, mind politikailag, mind morálisan. Ma is nyitott szemmel figyelem az itteni világot, és belátom, mindazt amit Dél-Amerikában tapasztaltam, csak akkor tudom meggyőzően mások és a népem javára hasznosítani, ha megpróbálok egy kicsit magam is indiánok módján gondolkodni. A bölcs mondás ma is él: ha nem tudod merre menjél tovább, lépj vissza a gyökerekhez. Oda, ahonnan elindultál. Mi, magyarok valahonnan kelet felől vándoroltunk hazánk földjére. Az indiánok szintén kelet felől vándoroltak még keletebbre, vagyis már nyugatra, Amerika földjére. Amikor Európában a hatalmas Római Birodalom uralkodott, indiánjaink körében is városállamok, birodalmak jöttek létre, mint például a Nazca birodalom, vagy Tiuhanaco városállama, és a Chimu birodalom. A magyar államalapítás idejéhez történelmi távlatokban mérve nem sokkal később alakult ki az Inkák birodalma is. (kb. 1200). Amikor pedig nálunk a tatárok pusztítanak, nem sokkal később Pizarro pusztítja az Inka birodalmat. Amikor tájt nagy Szent Gergely pápa meghozza a keresztény megújuláshoz szükséges lépéseket, Las Casas szerzetes is hős keresztény módjára küzd az indiánok védelmében Dél Amerikában. Amikor az 1700-as években Rákóczi Ferenc hős szabadságharcot vív a magyarokért, Tupac Amarú ugyanezt teszi az indiánjaiért. Amikor az 1800-as években Kossuth Lajos vezetésével harcol népünk ismét a szabadságáért és a függetlenségéért, Simón Bolívar (akiről kapta Bolívia a nevét) vezetésével megindulnak a nagy dél-amerikai függetlenségi háborúk a spanyol gyarmatosítók ellen. Elhagyván a dátumok további precíz követését, csak a történelmi párhuzamokat figyelve, amikor a magyar nép az első világháborúban ontja vérét, Bolívia indián népe is harcol Chile ellen a tengerpartjáért. Amikor a magyarok a második világháborúban küzdenek, Bolívia népe Paraguay ellen harcol az olajmezőiért. Ma, amikor az idegen tőke nyomása ellen lázad a magyar nép, ugyanazon idegen tőke nyomása ellen harcol a bolíviai nép Evo Morales indián kormányzó vezetésével. És a küzdelem folytatódik. Visszajöttem Bolíviából, hogy az itthon addig megszokott létbiztonságban nevelhessem fel a gyermekemet, de a rendszerváltásunkat követően ismét kiengedtem őt Bolíviába, mert magam is munkanélküli lettem. Hallottam olyan véleményt, hogy a bolíviaiak nacionalisták, pedig valójában egy tiszteletreméltóan összetartó, egymást szerető nép. Nagyon fontos összetartó-ereje lehet egy népnek a közös cél, és az összetartás egy közös hitben. Bolíviában államvallás a római katolikus. Ebben a szellemben nevelkednek fel a gyermekek otthon és az iskolákban. A hagyományőrzőbb indián családok ebbe keveredik bele a régmúltból megőrzött indián hagyományos vallási elemeket még. Abban azonban megegyezik minden meglévő vallás, hogy van Isten, és minden emberi igyekezettel az Ő törvényeit követve kell élni. Megfigyelve a két világot, meggyőződésem, hogy az ima és a szeretet az, ami segíthet együvé tartani egy népet. Továbbá egymás kölcsönös segítése, tisztelete megbecsülése, és kultúránk, hagyományaink, vallásunk őrzése. Ma ezt tartom a legfontosabbnak országunk számára, amennyiben ez a kis nép jelezni akarja létét, és értékein keresztül létjogosultságát akár Európában, akár e nemzetektől színes hatalmas nagy világban. Szent István királyunk Máriára bízta országunkat. Az aztékok leszármazottjainak, Mexikó országának a védőszentje is Mária. A bolíviai amerikai felszabadító mozgalmak is Mária zászlaja alatt bontakoztak ki, és sikerrel végződtek. Nekünk is sikerülhetne ez az egység, ha őriznénk a keresztény vallás értékeit. Magam részéről imádkozom e népért, és erre buzdítok minden kecskeméti, és magyar embert! 1978-ban Magyarországra visszatérve a Füles újságban rajzoltam képregényeket, majd a Pannónia Rajzfilmstúdió munkatársa lettem. Az élet úgy hozta, hogy a rajzolás-szeretetem és a számítástechnikai szakmám végre találkozott, és mostanság már komputeres grafikák készítésével is foglalkozom. Ebben szeretnék továbbfejlődni. Jelenleg a Bács Kiskun megyei Költők és Írók Baráti Körének vagyok a tagja, és verses, és mesekönyvek illusztrálását, kiadványok szerkesztését vállalom. Keresem a még ma is külföldön élő, vagy már hazatért honfitársaim ismeretségét, és barátságát is, mert úgy érzem ők azok, akik igazán megértik az én lelkiségemet. Szeretném, ha sok ilyen ember összedughatná a fejét és megbeszélné, összehasonlítaná a külföldön szerzett tapasztalatait, és ezeket átgondolva, tanulságokat levonva, értékeket közvetíthetnének a népünk felé. Jómagam a bolíviai visszaemlékezéseimet, élményeimet, tapasztalataimat, folyamatosan készítem, és remélem, egyszer eljut nyomdakész állapotra is. Egy színes képekkel ellátott kötet lenne, amit úgy érzek, érdemes lesz sok érdeklődő embernek elolvasni. És… emellett jó latinos, illetve dél-amerikai hagyomány szerint, szeretnék megtanulni szépen gitározni, hogy saját magamat megörvendeztethessem, amikor a világ dolgai erre már nem adnak semmi esélyt. Amikor az emberek belenyúlnak a genetikai törvényeibe, és részecskegyorsítóikban világméretű katasztrófát előidézhető kísérletezések folytatnak, aggodalommal töltik el az ember szívét.