Kecskemétről

Kecskemétet a magyar városfejlődés egyik legérdekesebb példájaként tartják számon. Fejlődése nagy vonásaiban hasonló ugyan alföldi társaihoz, de több tekintetben különbözik is tőlük. A majdnem hat és fél évszázada városi rangú település a feudalizmusban királynéi birtokként, majd földesúri hatalom alatt álló mezővárosként jelentős szabadságokkal bírt, melyek hűbéri-feudális korlátoktól mentes fejlődést biztosítottak számára. A török időkben különleges jogi státusza tette lehetővé megmaradását, majd a pusztai nagy állattartás és marhakereskedelem alapozta meg fejlődését. A földesúri függéstől megszabadulva a nagy mezőgazdasági kultúraváltás után a szőlő- és gyümölcstermelésben, a kertes tanyák elterjesztésében játszott szerepe különböztette meg Kecskemétet a többi várostól. A sívó futóhomokot „aranyhomokká” változtató szorgalom, tudás, a nyitottság, az újra, a befogadásra, az adaptivitásra való képesség, a hihetetlen élni akarás tette igazán várossá Kecskemétet.

Túlélt pusztító tűzvészeket, pestisjárványokat, az áradó víznél fenyegetőbb homokveszedelmet. A semmiből valamit parancsa szorította az itt élőket a hűbéri Európában kevés helyen kicsírázó népközeli önkormányzati rendszer kialakítására. Amikor másutt egész tartományokat megritkítottak a vallásháborúk, itt a különböző felekezetűek közösen használták a megmaradt egyetlen templomot, segítették egymást újak építésében. A táj és az ember küzdelmes századokban kialakult barátsága varázsának titka. Kecskemét olyan város, melyet az emberi kreativitás teremtett meg a futóhomok közepén és tett valódi európai településsé.

Petőfi Sándor „hírös városnak”, Vámbéry Ármin „napkeleti városnak”, Jókai „a puszták metropoliszának” nevezte Kecskemétet és a sokat látott Weörös Sándor is elcsodálkozott a monumentális táj, a kecskeméti piac látványán:

„Mi mindent látni Kecskeméten,

melyet a világ nem terem!

Ázsiát-Amerikát járunk

És mind itt van egy helyen.”

Kecskemét fejlődése szervesen összefonódik történelmi, kulturális örökségével.

*

A város területén és környékén megtelepedett népek nyomai a csiszolt kőkorszakig vezethetők vissza. Az időszámítás előtti első évszázadban szarmaták és germánok is éltek ezen a területen, régészeti leletek igazolják, hogy a népvándorlás viharait több száz évig álló avarok, majd a honfoglalást megelőzően bolgár-szlávok is megtelepedtek itt hosszabb rövidebb ideig.

Az Árpád-kor elején királyi birtok volt a Kiskunság északi része, Kecskemét a királyné javadalmaihoz tartozott. A város az Észak-déli kereskedelmi út melletti helyzetének, vásározó és vámszedő funkcióinak köszönhetően hamar kiemelkedett a környező települések közül.

A Kecskemétre vonatkozó első írásos emlék 1353-ból való, ebben még mint helység (possessio) nyer említést, alig 15 évvel később (1368) azonban már mezővárosként szerepel Nagy Lajos király oklevelében. 1415-ben Borbála királyné saját városának nevezte, Zsigmond király 1423-ban királyi mezővárosnak. Minthogy mezővárosként földesura maga a király, illetve a királyné volt, kiváltságaiban és szabadságaiban a királyi városok jogállásához állt közel. A gazdaságilag és szervezetileg egyre jobban megerősödő és önállósodó mezőváros a királyi birtoklás előnyeit a 15. század közepéig élvezhette. 1439-ben Erzsébet királyné a végvárak megerősítését csak javadalmainak elzálogosításával, eladásával tudta elérni, Kecskemét is erre a sorsra jutott, földesúri fennhatóság alá került. A kezdeti időkben földesurai voltak a Káthai, a Hunyadi, a Péró, a Lábathlany, a Pathócsy, Vízkelethy, Liszthy család tagjai. A város azonban soha nem volt felosztva földesurai között, nekik egy összegben (tulajdonhányad arányában) fizetett földesúri adót (censust). Ez belső önállóságot biztosított számára. A város a lakosság megélhetése érdekében puszták haszonbérlésével növelte vagyonát, ahol nagyállattartásra rendezkedett be. A hatalmas legelőkön ridegen tartott marhákat kecskeméti tőzsérek hajtották külföldi vásárokba.

A 16. század a reformáció elterjedésének korszaka volt Kecskeméten is. Először Luther, majd Kálvin tanai honosodtak meg. A protestánsok létszáma, szervezettsége hamarosan lehetővé tette önálló egyházuk megalakítását. 1564-ben a régi és az új vallás hívei egyezséget kötöttek, nem csak a templom használatáról, hanem a békés együttélésről is. Ez a tolerancia hosszú századokra példát adott országos viszonylatban is. Ebben a korszakban keletkezett az 55. zsoltár fordítása, melyet egy későbbi század nagy kecskeméti szülötte, Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művében tett világhírűvé.

1526, a mohácsi csatavesztés után Kecskemét a török hódoltság területébe tartozott, különleges jogi helyzete azonban megkímélte a török földesurak mérhetetlen kizsákmányolásától. 1565-től mint szultáni birtok kiváltságokat élvezett, s a környező falvak lakóihoz képest viszonylagos önállóságban éltek lakói. A töröknek fizetett súlyos adók, illetékek, a különböző címen elvárt ajándékok mellett azonban a vármegyének és a távollevő földesuraknak is adózni volt kénytelen a város. Minden megpróbáltatás és teher ellenére a török hódoltság esztendeiben Kecskemét az egész Duna-Tisza köze egyik legjelentősebb települése volt. A török, tatár támadások, a kizsákmányolások elől a környező falvak lakói tömegesen kerestek menedéket Kecskemét falai között. Az elhagyott, elpusztult falvak területét a város használatba vette a török és magyar uraknak fizetett csekély bér fejében.

A 16. század közepén kezdődött meg az egyes szakmákhoz tartozó iparosok céhekbe tömörülése. (Ma is őrzött első írásos emlék az ötvös céh szabályzata 1557-ben keletkezett.) A török hatalom utolsó éveiben sokat szenvedett Kecskemét. Éhínség, tűzvész, petis járvány pusztított és a török iga alóli felmentő háború esztendei is újabb megpróbáltatásokat jelentettek. Az elszegényedést eredményező évtizedek után a 18. század kezdetén a megerősödés reményében tekintettek a jobb jövő felé a város lakói.

Az 1703-ban kezdődött Rákóczi-szabadságharc azonban ismét súlyos terheket rótt a városra. A kurucok mozgalma kezdetben még lelkesedésre, számos követőre talált Kecskeméten, ám az évekig tartó küzdelem, a két tűz között őrlődés terhei felélték a reményeket, az 1707. évi sok életet is követelő rác pusztítás pedig elkeseredéshez vezetett. A város vagyoni veszteségeinek helyreállításához évtizedek kellettek.

A város azonban lakói szívós munkájának következtében talpraállt. Gazdasági megerősödésében szerepet játszottak az évente már 4 alkalommal (1798-tól ötször) tartott országos vásárok, ahova az ország minden részéből érkeztek áruk. Intenzív vásári kapcsolatban állt Kecskemét a Tiszántúllal, a bácskai településekkel, az északi vármegyékkel. A 18. századra tehető a délről bevándorolt görög kereskedő kolónia megtelepedése. Jelenlétük is elősegítette a város fejlődését. Kecskemét anyagi és szellemi gyarapodását támogatta a város legnagyobb földesurává lett Koháry család. Koháry István országbíró, művelt földesúr közreműködésével 1715-ben telepedtek le Kecskeméten a piarista, tanító rend tagjai. Rendház, iskola, templom épült a Koháryak anyagi támogatása révén. A gimnáziummá fejlődött piarista iskola növendékei a városban és környékén lakó paraszt- és polgárcsaládok gyermekei voltak, de érkeztek tanulók a Jászságból, Bácskából, Felvidékről, Erdélyből és a dunántúli vármegyékből is. A piarista és református iskolák működésének köszönhetően lendült fel Kecskemét kulturális élete. Az iskolák könyvtárai, önképző körei, a 18. század végétől pedig a vándor színtársulatok nyújtottak művelődési lehetőséget Kecskemét lakóinak. Az itt tanult diákok közül sokan külföldön folytatva tanulmányaikat tudósakká lettek hírnevet szerezve maguk és Kecskemét számára is.

1745 után Kecskemét elesett a város által addig bérelt – főleg kun puszták – használatától. Az állatok legeltetése – a város saját pusztáin kívül – a városkörnyéki gyenge, homokos területre szorult. Kecskemét elöljárói a megmaradás, a továbblépés lehetőségét a földesúri területek megszerésében, a földesúri hatalom megváltásában látták. A 18. század elejétől Kecskemét történetét két törekvés jellemezte: megőrizni az addig szokásjog alapján megszerzett kiváltságokat, majd a földesúri joghatóság alól megszabadulva elérni a szabad királyi városi rangot. 1724-től 100 év kellett ahhoz, hogy Kecskemét a földbirtokosok – s köztük a legjelentősebb Koháry család – birtokrészét megváltsa. Ezzel a lépéssel Kecskemét több mint egy évtizeddel megelőzte a törvényhozást, az úrbériséget eltörlő 1848. évi IX. törvénycikk rendelkezéseit. A szabad királyi városi címért azonban még küzdelmet kellett folytatnia az azt gátolni igyekvő vármegyével és a kiváltságait féltő helyi nemességgel szemben.

A reformkor szellemi és művelődési törekvéseitől a helyi értelmiség, iparosság és a műveltebb gazdaréteg sem zárkózott el. Katona József, a városnak később elismert nagy szülötte művéről, a Bánk bánról kortársai közül még kevesen tudtak, de 1830-ban az országban itt alakult meg az első vidéki kaszinó könyvtárral, folyóiratkölcsönzéssel. A református kollégium főiskolai rangot kapott, tanárai között országos hírű tudósok oktattak.. Petőfi Sándor itt volt kisdiák az evangelikus iskolában, Jókai Mór a református főiskola hallgatója.A piarista iskolában tanult Táncsics Mihály, Klapka György, Horváth Mihály. 1833-tól színház, 1841-től nyomda működött Kecskeméten.

A szabad királyi városi jogért folytatott eljárás menetét ugyanakkor az 1848-as forradalom és szabadságharc szakította félbe. A szabadságharcban Kecskemét 40000 fős lakosságából mintegy 4000 férfi szolgálta fegyveresen a hazát, több ezer férfi és nő vett részt a seregek ellátásában.

A 19. század elejétől kezdve Kecskemét küzdelmet folytatott az egyre nagyobb területre terjedő futóhomokkal. Kezdetben nyárfaerdők ültetésével, majd az egykori legelők feltörésével, művelés alá vételével próbálták elejét venni a homok terjedésének. A nagyállattartás visszaszorult és csak a század végén, a kedvezőbb politikai feltételek (kiegyezés, a város jogi önállósága), gazdasági lehetőségek kiaknázása révén indulhatott el Kecskemét az újabb fellendülés útján. A gazdasági fellendülésben egyrészt az játszott közre, hogy Kecskemét 1870-től önálló törvényhatóságként intézhette ügyeit, másrészt a város sikeres gazdaságpolitikát folytatott, sorra vásárolta meg a korábban bérelt pusztákat. 1868-ban Nagybugac, 1901-ben Kisbugac, 1907-ben Szentlőrinc puszta megvételére került sor. E birtokszerzések következtében Kecskemét a 169 000 holterületű Szabadka, a 166 000 holdas Debrecen után a harmadik legnagyobb területű városa lett az országnak a maga 163 241 holdjával. Szerncsésen használta ki a homok adta lehetőséget is Kecskemét. A hegyvidéki szőlőket 1870-es években tönkretevő filoxérával szemben a Kecskemét környéki homoktalaj immunisnak bizonyult. A város határában és pusztáin a homokterületeket felparcellázták, nagyarányú szőlő-, gyümölcstelepítés indult meg. Nagy szőlőültetvényeket, mintagazdaságot létesített itt az állam és a város is. Svájci tőkével hozták létre Helvécia szőlőtelepét. A kiegyezéskor a lakosság 30 %-a élt tanyákon, a századfordulón már ez az arány meghaladta a 40 %-ot. A szőlő- és gyümölcstelepítés alapozta meg a 20. század első felére jellemző kertgazdaságot, a város tanyás település szerkezetét, ugyanakkor gyors élelmiszer-ipari és kereskedelmi fejlődést eredményezett. A szőlő és gyümölcs mellett a kecskeméti sertés, baromfi és zöldség is keresett cikk lett a hazai és külföldi piacokon. A kereskedelmi lehetőségeket a helyiérdekű vasúthálózat kiépülése is kedvezően befolyásolta. Kecskemét piacközponttá vált. A tőkefelhalmozódás együtt járt a város polgárosodásával és megteremtette az anyagi alapjait Kecskemét városiasodásának. A lehetőségeket két kiváló polgármester ismerte fel és aknázta ki a város fejlesztése ércdekében: Lestár Péter és Kada Elek. Nagyarányú városrendezés, építkezések indultak meg a századfordulón. Az új városháza, a később „ékszerdoboz”-ként emlegetett színház, a pénzintézeti paloták , a bérházak a mezőváros öntudatraébredését tükrözték. De ezt tükrözték az egymás után alakult civil szervezetek, egyesületek is. A fejlődést az I. világháború akasztotta meg.

„Sziget az Alföldön” – Erdei Ferenc nevezte így az 1930-as években Kecskemétet, amely az ország új helyzetében a háborús éveknek, a Tanácsköztársaság rövid és ellentmondásos időszakának, majd a megtorlások terheivel maga mögött kereste méltó helyét a magyar városok sorában, kereste a kiutat a gazdasági válságból, amely Kecskemétet sem hagyta érintetlenül. Ezt a korabeli városvezetés a szőlő-, gyümölcs- és zölségterrmesztés intenzívebbé tételében találta meg. A kecskeméti kertkultúra országos érdeklődést keltett. A gazdasági élet és az idegenforgalom fellendítése volt a célja a Hírös Hetek első 1934-es megrendezésével. A rendezvényre elsőként Móricz Zsigmond hívta fel az ország figyelmét. Németh László, aki a 30-as években került közelebbi kapcsolatba Kecskeméttel, így fogalmazott: „Amikor Kertmagyarország eszméjét és nevét a magyar gondolkodásba belévetettem: voltaképp Magyarország elkecskemétiesítésére gondoltam.”

Kecskemét a két világháború között a gyümölcs és a gyermekek városának nevezte magát, s minden erejével azon volt, hogy jelentős iskolavárossá fejlődjön. Kiemelkedően sokat fordítottak tanügyi kiadásokra. A Klebelsberg-féle iskolaépítési akciónak egyik jelentős pontja volt Kecskemét. Ugyanakkor a város kulturális élete ezekben az esztendőkben több területen olyan színvonalat ért el, ami túlmutatott a helyi lokálpatrióta reményeken. Zenei életét, könyvtárát, múzeumát a legnevesebb szakemberek is elismeréssel méltatták. Nyomdái közül kiemelkedő színvonalat és haladó szellemiséget képviselt a Részvény Nyomda. A korabeli magyar irodalmi élet legjobbjai jelentették meg itt munkáikat, köztük Németh László, Szabó Lőrinc, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Kassák Lajos.

Nélkülözésekkel terhes esztendőket és fájdalmas veszteségeket élt át Kecskemét a II. viágháború idején.

1945 után teljesen új helyzetet teremtett a gyökeresen átalakult társadalmi-politikai rendszer. Kecskemétnek az 50-es évtized fordulóján addigi fejlődési energiái elapadtak, de újak is keletkeztek. Közigazgatási átszervezések folytán Kecskemét elvesztette történelmileg kialakult nagy területét, abból új falvak sora szerveződött, amelyek bár továbbra is ezer szállal kapcsolódtak a városhoz, mégis független, önálló életet kezdtek élni. Ugyanakkor Kecskemét jelentős közigazgatási szerepkört kapott, az ország legnagyobb területű megyéjének, Bács-Kiskun megyének lett a székhelye 1950-ben. A tervgazdálkodás sajátos elosztási rendszerében ez a státus olyan politikai és pénzügyi előnyöket jelentett, amelyek segítségével Kecskemét ki tudott emelkedni a térség városainak sorából.

Az 1960-as évek vidéki ipartelepítési hulláma következtében Kecskeméten számos ipari üzem, telephely létesült részben a már meglévő üzemek bázisán, részben újonnan létrehozottan. A gyors és sokszor átgondolatlan iparosítás ellenére sem változott meg lényegesen Kecskemét gazdaságának karaktere, továbbra is az agrárgazdaság volt a meghatározó, a város közelében a termelő szövetkezetek mellett a korszak tulajdonviszonyaira jellemző nagy állami gazdaságok is működtek (Helvécia, Városföld, Nyárlőrinc).

Az agrárgazdasághoz kapcsolódva indult meg a felsőoktatási és tudományos kutatói tevékenység a városban, Zöldségtermesztési Kutató Intézet, Erdészeti Kutató, Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kapott helyet Kecskeméten. Egyik főiskolájában kertész üzemmérnököket képeztek, ugyanakkor megindult a felső fokú műszaki képzés is.

A 70-es évek végére az átalakult gazdasági szerkezet, a megváltozott igazgatási szerepkör, az új építkezések, új létesítmények szétfeszítették a hagyományos mezővárosi kereteket. Ez a városkép arculatában hozott látványos változást, ugyanakkor Kecskemét központi szerepkörét a városvezetés elsősorban kulturális, tudományos területen igyekezett bővíteni. A 80-as évek második felére ezzel próbálták elfedni az infrastruktúrális problémákat, a válságba tartó ipart és mezőgazdaságot.

A rendszerváltás teret nyitott a legkülönfélébb vállalkozásoknak, az újraéledő polgári öntudatnak, amelyek újabb energiát adtak a város fejlődésének.