Lebukott a hamis tízezresekkel fizető bűnbanda
Hamis tízezreseket fizetett egy háromtagú csoport Hódmezővásárhelyen és Mártélyon az elmúlt két hétben. A csoport tagjai kisebb üzleteket kerestek fel, ahol néhány száz forintért vásároltak, vagy felváltatták a hamis pénzt. Elfogásuk után a két férfi és a nő beismerő vallomást tett.
Hamis tízezreseket hozott forgalomba egy háromtagú csoport Hódmezővásárhelyen és Mártélyon az elmúlt két hétben - olvasható a rendőrség honlapján.
A csoport egy eddig ismeretlen személytől szerezte be a hamis bankjegyeket, majd néhány nap alatt igyekeztek túladni rajtuk. Főként kocsmákat és kisebb üzleteket kerestek fel, ahol néhány száz forint értékben vásároltak, vagy felváltatták a hamis pénzt. Bár a bankjegyek elég gyenge hamisítványok voltak, a legtöbb helyen csak később tűnt fel az eladónak, hogy valami nincs rendben.
A vásárhelyi rendőrök tucatnyi hamis tízezrest foglaltak le, ezeket a Magyar Nemzeti Bank szakértői ellenőrzik majd. A három gyanúsított - egy 36 éves nő, egy 25 éves és egy 23 éves férfi - kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett. A rendőrség a két férfit őrizetbe vette, a bíróság pedig elrendelte mindkettejük előzetes letartóztatását.
Feltöltve: 2010. 09. 05. 10:27:00
Vissza a főoldalra