Hamarosan a külföldi rendszámosok sem úszhatják meg. Az Igazságügyi minisztérium tervei szerint a közúti bírságok külföldről is behajthatóak lesznek a jövőben.
Magyar kezdeményezésre külföldről is behajthatóak lesznek a közúti szabálysértésekért kiszabott bírságok az Európai Unióban. Draskovics Tibor, az igazságügyi és rendészeti miniszter azután beszélt erről, hogy következő öt év belbiztonsági és igazságügyi feladataival foglalkozó stockholmi tanácskozáson tárgyalt kollégáival. A külföldiek által vagy külföldi rendszámú gépjárművel elkövetett szabálysértések ügyében spanyol-belga-magyar munkabizottság alakul. Ezek az országok adják ugyanis az EU soros elnökségét 2010 első félévétől 2011 közepéig. Magyarországon különösen szükséges lenne egy ilyen lehetőség, nemcsak a valódi külföldiek, hanem a sok szlovák, német, lichtensteini stb. rendszámú autó miatt. A magyar rendőrség átlagosan ötezer külföldit büntet meg egy évben, ők adják az összes megbüntetett két százalékát. Az elkövetett szabálysértések 98 százaléka közlekedési szabálysértés. Ugyanakkor 2007 óta a létezik egy lehetőség: a rendőrség a 70 eurót (19 ezer forint) meghaladó szabálysértések esetén érvényesítheti a bírságot a külföldi autós ellen. Előnyük azonban nem származik belőle, mert ha átadják a külföldi rendőrségnek a szabálysértő adatait és az behajtja a büntetést, akkor az az adott államé lesz és nem magyaroké. Ugyanígy a hazai államkincstárt a magyar szabálytalanok külföldi büntetése gazdagíthatná. De lássuk be ez nem igazán működőképes. Nemcsak a rendőröknek okoznak fejtőrést külföldi autósok, de az autópálya kezelőnek és a parkolási társaságoknak is. Több országban ugyanis a nemfizetés ezen formái nem szabálysértésnek, hanem csak szerződésszegésnek minősülnek, így az elkövetők adatait még ha akarnák sem kaphatják meg a társaságok.
Feltöltve: 2009. 07. 17. 8:08:00
Vissza a főoldalra