A hétszeres világbajnok Michael Schumacher számára különösen fontos verseny következik alig több, mint egy hét múlva, Monzában, ahová hosszú éveken át hazaérkezett még a Ferrari pilótájaként, így vélhetőleg idén - immár, mint a Mercedes versenyzője - is hatalmas buzdításban részesül majd a helyi szurkolók részéről.
Schumacher csapata hivatalos, Olasz Nagydíj előtti futamelőzetesében először röviden még a Belga Nagydíjon elért eredményéről ejtett néhány szót. "A spái egy olyan versenyhétvége volt, amin én kimondottan jól éreztem magam, és amin így visszatekintve, egészen jó eredményt sikerült elérnem az adott körülményekhez képest"- értékelte legutóbbi versenyét a német klasszis, aki egy tízhelyes rajtbüntetés miatt csupán a 21. helyről kezdhette meg a Belga Nagydíjat, amit végül remek versenyzéssel a 7. helyen zárt.
A Mercedes GP 41 éves pilótája Monzában újabb nehéz hétvégére számít. "A következő, monzai verseny egy egészen másfajta módon lesz szórakoztató számunkra, mivel én arra számítok, hogy ez egy igazi kihívás lesz a csapatnak. Idén már számtalan alkalommal láthattuk, hogy a monzaihoz hasonló karakterisztikájú pályák nem éppen a mi kezünkre játszanak"- indokolta az Olasz Nagydíjjal kapcsolatos, meglehetősen visszafogott várakozásainak okát Schumacher.
"Persze mi minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, hogy kihozzuk a rendelkezésünkre álló csomagból a maximumot, úgyhogy majd meglátjuk, milyen mértékben sikerül ezt megvalósítanunk"- tette hozzá a Forma-1 rekordbajnoka, aki a hét egyéni világbajnoki címe közül ötöt a Ferrari színeiben szerzett meg, így érthető módon mindig különleges érzéssel tölti el, amikor visszatérhet az olasz fanatikusok elé, a monzai aszfaltcsíkra.
"Ha egy kis személyeskedést is megengednek, akkor mindenképp el kell mondanom, hogy nagyon-nagyon várom már, hogy újra pályára hajtsak Monzában, ahol oly sok szeretetet és buzdítást kaptam az évek során"- zárta a Mercedes GP futamelőzetesében Schumacher.
Feltöltve: 2010. 09. 04. 2:17:00
Vissza a főoldalra