Szentháromság vasárnapja

Egyházunk tanítása szerint a keresztény hit és élet központi titka, eleme a Szentháromság.

Abban az időben a tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”

Mt 28,16-20

Elmélkedés:

Egységben élni az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel

Egyházunk tanítása szerint a keresztény hit és élet központi titka, eleme a Szentháromság. Keresztény életünk ugyanis azzal kezdődik, hogy megkeresztelkedünk az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Azt is tudjuk, hogy a szentírás és a teremtett világ sok mindent elárul nekünk Istenről, de Isten belső élete, a Szentháromság belső élete megközelíthetetlen titok marad emberi értelmünk számára. S bár Jézus Krisztus által új dolgokat tudhattunk meg, még mindig maradt titok bőven.

Ma, Szentháromság vasárnapjának ünnepén jelen prédikáció keretében nem kívánok elvont elméleti fejtegetésbe kezdeni a Szentháromság tanról, hanem egy kis segítséget szeretnék nyújtani ahhoz, hogy felfedezzük, valójában mennyire közel áll hozzánk az Atya, a Fiú és Szentlélek. Ehhez az újszövetségi szentírást hívjuk most segítségül.

Tekintsük tehát át röviden és a teljesség igénye nélkül, hogy mit tanítanak az evangéliumok és az apostoli levelek a három isteni személyről. Az első három evangéliumban a Fiú úgy áll előttünk, mint az Atya küldötte és a Szentlélekkel eltelt Messiás. Jézus tudatában van annak, hogy az Atya küldötte, az Atya akaratát kell teljesítenie, s ehhez meg is kapja az erőt a Szentlélekben. Máté, Márk és Lukács örömhíre emellett azt is hangsúlyozza, hogy Jézus azt tekinti feladatának, hogy megismertesse az emberekkel az Atyát, aki valóban Atyaként tekint mindenkire és nem egy elérhetetlen Isten. A Jézus által küldött Szentlélek újjáalkotó ereje megtapasztalható az emberek számára, hiszen a Lélek tevékenysége az Istennel való kapcsolatunkat is újjáteremti. Szent János, a negyedik evangélium szerzője Jézus tanúságtételét helyezi a középpontba. Ennek alapja az, hogy a Fiú ismeri az Atyát, mindent tőle tud, az ő tanítását közvetíti az emberek felé, tehát végeredményben a Fiú által ismerjük meg a mennyei Atyát. S mivel kettejük kapcsolatát a szeretet határozza meg, ezért a Fiú tanúságtétele nem szólhat másról, mint a szeretetről, arról az isteni szeretetről, amely megszólítja és a szeretet közösségébe hívja az embert. Ezt leginkább Jézusnak az utolsó vacsorán mondott, az Atyához szóló imája fejezi ki, amelyből kiderül egysége az Atyával és tanítványaival, s ebből ismerheti fel a világ, hogy a Fiút az Atya küldte, aki úgy szereti az embereket, ahogyan a Fiút is (vö.: Jn 17,23). János írásának fontos mondanivalója továbbá az is, hogy a teljes igazságra, Isten tökéletes megismerésére a Szentlélek vezeti el a hívőket.

Szent Pál apostol leveleiben gyakran találkozunk a három isteni személy tevékenységével. A római és a korintusiaknak szóló két levél tanúsága szerint a Lélek, aki feltámasztotta a Fiút a halottak közül, a hívőket is fel fogja támasztani (vö.: Róm 8,11), s ugyanez a Lélek, akit az Atyától kaptunk, s aki bennünk van, ragad meg minket, hívőket és tesz mindannyiunkat Krisztus testének tagjává (vö.: 1Kor 6,15-20). Pál más helyeken is megkülönbözteti írásaiban a három isteni személyt. A lelki adományokkal kapcsolatban ezt írja: „A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr (Jézus) ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten (az Atya), aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz” (1Kor 12,4-6). A népek apostola a második korintusi levelet a következő áldással fejezi be: „Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!” (2Kor 13,13). Ez a liturgikus veretű szentháromságos formula arról tanúskodik, hogy a levél megírásakor, Kr. u. 55 tavaszán, tehát mindössze két évtizeddel a Jézus-esemény után, a keresztények liturgiájában már szerepelt a Szentháromság megvallása, s mind a mai napig szerepel, hiszen ezzel kezdjük a szentmisét.

Befejezésül pedig térjünk vissza még Máté evangéliumához, egészen pontosan ahhoz a részhez, amelyet a mai ünnep evangéliumában felolvastunk. Mennybemenetelekor Jézus parancsba adja az apostoloknak, hogy tegyenek tanítványává minden nemzetet és „kereszteljék meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” (Mt 28,19). A Szentírásban tulajdonképpen ez az egyetlen hely, ahol a Szentháromság személyei közvetlenül egymás mellett vannak megemlítve. Isten minden embert üdvözíteni akar. Ezen szándék megvalósulása érdekében küldi el az Atya a mi emberi világunkba a megváltó a Fiút és a megszentelő Szentlelket. Az isteni üdvözítő szándékot az ember a hit és a megtérés által fogadja el, amelyet a keresztség nyilvánít ki. A Szentháromság nevében megkereszteltek tehát életközösségbe kerülnek az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel. A mai ünnep azt tanítja nekünk és azt kéri tőlünk, hogy mi, keresztények – miközben valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel!

(Horváth István Sándor)

Imádság:

Három személyben örökös Urunknak

szálljon az égig szüntelen dicséret,

ős szeretettel ölelje, éltesse

szomjas szívünket.

Mindenek Atyja, hatalom, erősség,

lényedbe, élő tenmagadba zárj be,

és add meg nekünk szent hitünk jutalmát

égi hazádban.

Nem apadó Fény tükre és világa,

Egyszülött-Isten, tieid vagyunk mi,

dús venyigék, kik eleven tövedből

termik a szőlőt.

Tűz, Szeretet, Láng, hatalmas erőddel

mérd a világot, igazítsad útját,

Lélek, te lelkünk szerelme, virága,

minket is ápolj!

Mézízű vendég, Egyeden, de Három,

szent hajlamokkal rügyeztesd szívünket,

s himnuszaiddal egyre csak daloljunk

élvezetedben. Ámen.