Ki kellett üríteni egy állatkertet Anglia észak-nyugati részén vasárnap, miután 30 csimpánz megszökött a ketrecéből.
A Liverpool melletti Chester Zoo csimpánzai az állatkert egyik legnagyobb látványosságai közé tartoznak: még egy külön szigetet is építettek nekik. Vasárnap azonban csak hűlt helyüket találták, mert - mint később kiderült - a ketrecüktől néhány száz méterre lévő helyiségbe szöktek élelem után kutatva. A csimpánzokat egy olyan területen találták meg, ahol gondozóik ételüket szokták elkészíteni. Az állatkertben éppen csúcsforgalom volt: több mint ötezer látogatót kellett kitessékelniük a dolgozóknak. A Chester Zoo honlapján egy közleményben kért bocsánatot az incidensért és azt ígérték, megtérítik a belépők árát. Az állatkertnek egyébként több mint hétezer lakója van: a Forbes pénzügyi magazin szerint évente több mint 1,3 millióan keresik fel a Chester Zoo-t, amelyet a világ 15 legjobb állatkertje közé sorolnak.
Feltöltve: 2009. 07. 06. 9:09:00
Vissza a főoldalra