A szecessziós stílusú városháza 1892-1896 között épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint. A külső majolikadíszek a Zsolnay-gyárban készültek. A közgyűlési teremben Székely Bertalan freskója látható.
A városháza épületén keleti stílusjegyek vegyülnek a tetőtér kiképzésének franciás megoldásaival, valamint az angliai építészet motívumaival. A palota főhomlokzata kétemeletes, a két oldalszárny és a hátsó front egyemeletes. Bejárati homlokzatán magas, háromszögletű oromfal, baldachinos erkély, négyoszlopos kocsifelhajtó van. A torony a hajdani várkastélyok hangulatát idézi. Falburkolásra nagy számban használtak fel a hazai földből égetett, a magyar népművészet stilizált formáival ékesített kerámiadíszeket.
Az épületben jelenleg Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának irodái foglalják el a legtöbb helyet, de itt található a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Levéltárának egy része. Az épületben működik - bejárata az öregtemplom felől - a Tourinform-iroda.
A díszterem bejelentkezéssel látogatható.
Feltöltve: 2008. 08. 31. 16:04:00
Vissza a főoldalra