Abban az  időben, amikor  Jézus és  tanítványai Jeruzsálemhez  közeledtek,

Betfagé és  Betánia  táján,  az Olajfák  hegyénél  Jézus  előreküldte  két

tanítványát, és  ezt mondta  nekik: "Menjetek  a szemközti  faluba.  Amint

beértek, találtok ott  egy megkötött szamárcsikót,  amelyen ember még  nem

ült. Oldjátok el és  vezessétek ide. Ha valaki  szólna, hogy mit  tesztek,

mondjátok, hogy az Úrnak van rá  szüksége. Erre mindjárt elengedi." El  is

mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a  szamárcsikót.

Eloldották. Azok közül,  akik ott ácsorogtak,  valaki megkérdezte:  "Miért

oldjátok el a  szamarat?" Azt válaszolták,  amit az Úr  mondott nekik,  és

erre elengedték  őket. A  szamárcsikót Jézushoz  vezették. Ráterítették  a

köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra teregették köntösüket, mások

meg a lombos faágakat,  amelyeket a réten vágtak.  Akik előtte jártak,  és

akik kísérték, így kiáltoztak: "Hozsanna!  Áldott, aki az Úr nevében  jön!

Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!"

Mk 11,1-10

Elmélkedés:

Még a hamis tanúknak is

Két esztendővel  ezelőtt  a virágvasárnapi  elmélkedésben  már  felidéztem

Fekete István  egyik novelláját,  amelyben a  falusi passióéneklés  és  az

előtte tartott próbák világába vezet minket. Gyermekkorában egy alkalommal

az író lett  volna a  hamis tanú, de  mivel barkaszedés  közben beesett  a

jeges patakba és  teljesen elment a  hangja, más kapta  meg a szerepet.  A

történet szívhez szóló  megállapítása az volt,  hogy az öreg  kántortanító

olyan könnyen vált  meg a  gyerektől és  talált új  szereplőt, "mintha  az

egész világ hamis  tanúkkal lett volna  tele". Az írói  visszaemlékezésnek

ezzel még nem volt  vége, hanem azzal folytatódott,  hogy bár szerepe  nem

volt, de mint  kórustagnak senki  nem tilthatta  meg a  gyereknek, hogy  a

passió alatt ő  is fent  legyen a templom  karzatán az  orgona mellett.  Ő

pedig ott is  állt Virágvasárnap, kezében  a csodálatos királyi  barkával,

még a  vak is  láthatta, hogy  ez a  templom legszebb  barkaága. Látta  is

mindenki, de  főleg  a Jézus  szerepét  éneklő  Tóka Jóska  bácsi,  aki  a

barkaszentelés szent pillanatában ki is vette a gyerek kezéből a  gyönyörű

ágat, s büszkén tartotta magasra Jézus jeruzsálemi bevonulását  ünnepelve.

A gyerek könnyezve nézte, hogy más büszkélkedik az ő barkájával, de  aztán

hamarosan eljött a bosszú ideje. Könnyes szemei előtt feltűnt az orgonapad

félrebillent lába és Jézus-Tóka csizmás lába. Ha egy kicsit odébb tolná  a

padot, az éles deszka éppen az öreg láb fölé kerülne. És odébb tolta. És a

kántor  teljes  súlyával  ránehezedve  Jézus-Tóka  lábára  pont  abban   a

pillanatban ült le, amikor ő elkezdte énekelni a Jézus szerepét. De nem ám

akármilyen hangon. Akkora fájdalom volt a hangjában, hogy még a könnyei is

kicsordultak és úgy tűnt mindenkinek  a templomban, hogy a  virágvasárnapi

tragédiát nála jobban senki át nem  éli. A királyi barka kiesett  kezéből,

de a gyerek  nem vette fel  a földről. Az  író, Fekete István  felnőttként

visszaemlékezve e  gyerekkori esetre  azzal  zárja le  elbeszélését,  hogy

azóta már tudja,  hogy hiba  volt nem felvenni  a barkát,  mert "a  barkák

tavaszi békéjét még a földről is  fel kell venni mindenkinek, még a  hamis

tanúknak is".

A válságban égő világ és a  forrongó Magyarország láttán a barkák  tavaszi

békéjére vágyakozva szeretnénk ma  Jézus egykori jeruzsálemi  bevonulására

és szenvedésére emlékezni. A szenvedése előtt álló Jézusra úgy  tekintünk,

mint  a  béke   királyára,  amely  kép   minden  bizonnyal  Szent   Lukács

evangéliumában rajzolódik ki előttünk a  leginkább. Ő írja le, hogy  Jézus

születésekor az angyalok ezt  énekelték: "Dicsőség a magasságban  Istennek

és békesség  a földön  a jóakaratú  embereknek" (Lk  2,14). Szinte  szóról

szóra  ez  ismétlődik  meg  Jézus  jeruzsálemi  bevonulásakor,  amikor  az

örvendező tanítványok ezt kiáltják: "Áldott  az Úr nevében érkező  király!

Békesség a mennyben és  dicsőség a magasságban!"  (Lk 19,38). Jézus  tehát

úgy érkezik  születésekor  a  földre,  és  úgy  érkezik  szenvedésének  és

halálának helyszínére,  Jeruzsálem városába,  mint a  béke királya,  békét

hozó uralkodó.  Jézus békét  hoz  mindenkinek. Időseknek  és  fiataloknak,

felnőtteknek  és  gyermekeknek,  férfiaknak  és  nőknek.  Békességet   hoz

barátnak és ellenségnek, igaz tanítványoknak és hamis tanúknak egyaránt.

És ha az Istentől  származó békét jelképező barkaág  az út porában  hever,

akkor most kell lehajolnunk érte, most kell felvennünk, mert később  talán

már hiába jönnénk vissza érte.  A szentmise végén mindannyian  hazavisszük

majd az imént megszentelt barkákat. Ezekkel az ágakkal vigyük haza családi

otthonainkba Krisztus békéjét!

(Horváth István Sándor)

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, add, hogy a te szereteted, amely oly  nyilvánvalóan

és egyértelműen  mutatkozott meg  értünk vállalt  szenvedésedben,  áthassa

mindannyiunk életét és minden ember számára felismerhető legyen.