fresssh
fresssh
Ma Júlia, Rita napja van!
2012. május 22. Kedd

20 éves a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre

Ez alkalomból idén tavasszal antológiát jelentettek meg "Üzen a Homok" címmel, és 2008. október 2-tól november 6-áig pedig egy áttekintő kiállítást rendeznek a Megye Könyvtár második emeletén található Helytörténeti részlegen. A kiállításra szerettetel várnak minden érdeklődőt.

20 éves a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre

Kovács I. József, a Baráti Kör elnöke fűzi gondolatait az

antológiához:

20 ÉVESEK VAGYUNK!

Húsz év... Ez egy ember életében is jelentős időszaknak számít.

Felgyorsult

és állandóan változó világunkban, irodalmi baráti körünk

életében ez

szinte

már egy kis történelem. Tehát húsz évesek vagyunk, teli energiákkal

és

alkotásvággyal. Az elmúlt két évtized bizonyos számvetésekre és

értékelésekre is sarkall.

Voltak, vannak, s remélem, lesznek a jövőben is lelkes és megszállott

emberek, akik elkötelezetten szívügyüknek tekintik e térség népi

kultúráját,

ezen belül a népies hangvételű irodalmat.

E törekvéseink jegyében a megőrzés szándékával

állította

össze

szerkesztőségünk ezt az antológiát. Igyekeztünk minden népi és nem

népi,

amatőr és nem amatőr alkotót röviden bemutatni. Nem szabtunk formai,

tartalmi vagy más követelményeket, hiszen mi vállaljuk az autodidakta

alkotók írásait, a szárnybontogató kezdőket is. Színes népies

paletta

vagyunk, egy tarka népi szőttest varázsolunk – a teljesség igénye

nélkül –

az olvasók elé.

Alkotótársaink soraiban jelentős eltérés mutatkozik az iskolai és a

szakmai

végzettséget tekintve is. Van közöttünk orvos, jogász, tanár,

újságíró,

kereskedő, üzletasszony, tanyán gazdálkodó parasztember és még

számos

más,

különböző foglalkozású ember.

Tagtársaink – többnyire magánkiadásban – eddig 117 különböző

önálló kötetet

jelentettek meg. Ezekben nagyrészben versek, novellák találhatók, de

akadnak

önéletrajzi írások, honismeretei munkák, kisregények és regények

is.

Annak

érdekében, hogy húsz évünk történetét, közösségi munkáját és

irodalmi

tevékenységét bővebben be tudjuk mutatni, szükség volna Krónikánk

megjelentetésére is. Bízunk benne, hogy ezt a célt a város és a megye

támogatásával néhány éven belül elérjük.

Addig is fogadják szeretettel második antológiánkat s annak végén egy

képriportot az elmúlt években készült legsikeresebb

rendezvényeinkről.

Feltöltve: 2008. 10. 13. 11:11:00

Vissza a főoldalra