A pályázat célkitűzése, hogy a közép-és felsőoktatásban résztvevő diákszínkörök bemutatói, a Kelemen László Kamaraszínházban műsorra kerülhessenek. Szeptembertől májusig, kilenc bemutató jöhet létre.
Pályázni lehet már elkészült és egy tanévnél nem régebben bemutatott, illetve a 2009/10-es tanévben készülő produkcióval.
A pályázóknak vállalniuk kell az előadással kapcsolatos közönségszervezői feladatokat is, a színház ehhez jegyárkedvezményt biztosít. (A 100 férőhelyes kisszínházban legalább 80% nézőszámot kell biztosítani a bemutató létrejöttéhez, további előadások megtartása elől a színház nem zárkózik el.)
A pályázatnak tartalmaznia kell;
Az előadásokat szakmai megbeszélés követi, amellyel szeretnénk lehetőséget biztosítani az érdeklődők számára a színházi munka megismeréséhez.
A Katona József Színház vezetésének tervei szerint, 2010 májusában a kilenc előadást egyetlen hét alatt, mintegy fesztivál keretén belül műsorra tűzné, szakmai értékelésekkel és díjakkal támogatná a látottakat.
A bemutatókkal jelentkezni 2009. június 12-ig.az alábbi email címen, vagy levélben lehet;
titkarsag@kecskemetikatona.hu
Katona József Színház titkársága, Kecskemét, 6000., Katona József tér 5. Forrás: Katona József Színház, Kecskemét
Feltöltve: 2009. 04. 22. 12:12:00
Vissza a főoldalra